2018. június 24., vasárnap

Fotócsokor: Megnéztük a Wiener Neustadt-i Dómot

 

 Mióta újra van autónk, feltett szándékunk, hogy a lehető legtöbb szép, érdekes régi helyet (legyen az valamiféle elhagyatott terület, temető vagy templom, esetleg zöld vidék) végigjárjuk, szinte elsők között néztük meg még március elején a Wiener Neustadtban található kettős tornyú dómot.



A templom a 13-14. században épült, impozáns külseje és gótikus ablakívei miatt került rá a listánkra. Érdekes volt, hogy szinte a semmiből bukkant elő, körülötte teljesen hétköznapi házak sorakoztak, valahogy némileg oda nem illőnek tűnt az építmény.

*
 
 
 


Ami számomra meglepő volt, hogy számos bizarr formával, figurával találkoztunk a domborműveken, tűnőstem utána sokáig, hogy vajon korábban én nem voltam-e elég figyelmes, vagy a magyar templomokon kevésbé jellemzőek az efféle motívumok.







Alapvetően nem merészkedtünk volna be - mindig tartok tőle, hogy éppen egy istentiszteletet zavarok meg a kíváncsiságommal, de egy teljesen véletlenül szerzett ismeretség nyomán mégiscsak betessékelődtünk - lényegében egy idősödő osztrák férfivel beszéltünk pár szót, elmesélte, hogy a turisták gyakorta felmásznak kívülről és úgy fotózkodnak (mi inkább kihagytuk), felhívta a figyelmünket a templom némely aszimmertikusságára, kis hibájára, aztán biztosított róla, hogy mások is vígan jönnek-mennek, amiről kiderült, hogy igaz: legnagyobb meglepetésünkre komoly traccspartit folytattak az idősebb, kiscsoportokba verődött asszonyok, úgyhogy fesztelenebbül néztünk körbe mi is.



 

Meglepetésemre tele volt virágokkal és szép szobrokkal, őszintén elbűvölt, tetszett a színek kavalkádja, sokasága, a kontrasztok, a korábban látott hasonló belterektől való különbözés.



A kedvencünk az alább látható ajtó lett (bal oldalt, felül a kis szimmetria-hibával), illetve a hatalmas fémharcos.



Cathedral of the Assumption of Mary and St. Rupert, Wiener Neustadt
Cím: Dompl. 1, 2700 Wiener Neustadt, Ausztria
A fotókat 2018 március elején készítettük.

1 megjegyzés:

  1. Gyönyörű :)
    Itthon szerintem nem jellemzőek a bizarr díszítések. Tavaly jártam a pécsi püspöki palotában, egy ottani állóórán megjelenített kaszást leszámítva nem jut eszembe semmi.

    VálaszTörlés