2016. június 11., szombat

Filmajánló: Halhatatlanok - Immortel (ad vitam)

Emlékeztek amikor a hatodik zenei vérfrissítésben azt írtam, hogy mindenképpen meg szeretném majd nézni a filmet, ami a Project Pitchfork Endless Infinity-je alatt látható? Nos, nem is olyan régen sort kerítettünk rá.

A szinkronos változatot néztük meg, magyarul Halhatatlanok néven lelhető fel, eredeti címe Immortel (ad vitam), egy 2004-es évben készült darabról van szó, azért érdemes ennek tudatában fogyasztani. A látvány nagy része CGI, sőt gyakorlatilag kettő karakteren kívül nem is volt nem-animált szereplő a filmben, ami érdekes egyveleget alkot, nem mondanám bántónak vagy erőltetettnek, viszont mivel nem igazán vagyok hozzászokva az ilyen megoldásokhoz, kissé furcsa volt. A megvalósítás nem a  legélethűbb, de érződik, hogy törekedtek arra, hogy ne üssön el nagyon az élő szereplőktől, még ha nem is sikerült ezt maradéktalanul hozni, idővel megszokja a néző.
Maga a környezet, a városkép lenyűgöző, sajnálom, hogy nem rendelkeztek  a mai technikával, 3D-ben hihetetlenül látványos lett volna.

Gyakran hasonlítják Az ötödik elem, illetve a Szárnyas Fejvadász filmekhez, mert elemeiben is hangulatában némileg emlékeztet rájuk.


A történet dióhéjban: a közeljövőben járunk, a technológia fejlődése felgyorsult, mégis minden lepukkant, elhasználódott és kicsit posztapokaliptikus, cyberpunk, reklámok lebegnek a levegőben, repülő autókon utaznak a lakosok, közöttük szinte nincs is már olyan, akin ne végeztek volna el valamiféle orvosi beavatkozást. Az illegális emberkísérletek-, és módosítások, drogok piaca az aranykorát éli. A világ modern, hanyatló és rideg.

Megtudjuk, hogy egy ideje egy piramis jelent meg a város fölött, mely egyértelműen nem emberi eredetű, de olybá tűnik, hogy inkább közönyös elfogadással viseltetnek iránta mint riadalommal vagy kíváncsisággal, ami nagyrészt belepasszol a világképbe. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a piramis lakói az ősi egyiptomi istenek, fény derül arra is, hogy miért bukkantak fel hirtelen.
Főhősnőnk, Jill, a kék hajú, nem-ember humanoid, Nikopol a véletlenszerűen kiszabadított, régi korból konzervált, büntetését hibernálva töltő férfi, a rejtélyes Jack, és Hórusz isten sorsa összefonódik, közben politikai intrikák húzódnak a háttérben.

Vajon mitől olyan különleges Jill? Mit akarhat annyira elfelejteni? Mitől különbözik annyira a többi embertől és miért vadásznak rá?



forrás: againstthemodernworld

A helyzet az, hogy az Endless Infinity tökéletes összhangot alkotott a filmből összevágott jelenetekkel, értve a tematikára, dalszövegre, harmonikusabb, izgalmasabb és komplexebb elegyet sikerült összehozni, mint magában az eredeti alkotásban. Nem egy igazán pörgős filmről van szó, de ezzel nem is lenne baj, viszont szerintem nem sikerült tökéletesen eltalálni az arányokat az akció és a dramatikus jelenetek között: az üldözéses-rohanós részek túlzsúfoltak, míg némelyik lassabb, nyugodtabb történést a film cselekménye szempontjából elnyújtottnak találtam.

A cselekménye bár érdekes és nem szokványos, és pont emiatt haragszok erre filmre, hogy megismerünk egy adag szereplőt (Bastet, Hórusz, Jack, Jill, a rendőr, a dagi politikus, a doktornő - főleg a doltornő!),  és alig tudunk meg róluk valamit! Szinte mindannyiójuk leírható két-három egyszerű jelzővel, kapunk egy klassz világot, de csak egy felszínes szeletkék belőle, pedig annyi lehetőség rejlene az alapokban, és az alkotók nem éltek vele. Bosszant, mert sokkal-sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, az elvarratlan, megmagyarázatlan cselekményszálak meg veszettül kellemetlen üres érzést hagynak maguk után. Szegény zsarunk - hogy a párom szavaival éljek - nem teljesítette túl magát, a dokinő egy potenciálisam izgalmas karakter lehetett volna, ha kapunk hozzá némi háttérsztorit, a politikus és ázsiai segédje mind-mind papírmasé, csak díszlet Hórusz és Jill “ügyletéhez”, a többi isten csak ül és sakkozik (óegyiptomi nyelven történő (!) társalgásukat nem sikerült feliratozni, szóval nem tudjuk miről diskurálnak - bár elvileg van olyan változat, ahol ez megoldásra került), és ez a film végéhez érve nos, nem tölti el elégedettséggel a nézőt.

forrás: lucent1111

forrás: babarogistan
forrás: babarogistan


Az sem pozitívum, hogy nincs igazán kedvelhető karakter a filmben. Jill rideg és kissé steril, a fegyencünk hozzáállása unszimpatikus (bár a szavalós jelenetei kifejezetten klasszak, de amikorbizonygatja az igazát Hórusznak, hogy mit nem kellene, de közben ugyanúgy benne van a buliban, és oké, hogy az isten kényszeríthetné, hogy megtegye, de itt látványosan nem volt szó kényszerről, sőt… mintha csak a saját lelkiismeretét mentegetné ezzel), Hórusz némileg jópofa a hűvös nyugalmával és bizonyosságával, de a tetteinek módja igencsak megkérdőjelezhető. Ha annyira fontos neki Jill, és egy többezer éves sokmindent tapasztalt lényként gondolunk rá, tényleg így bánna vele? Értem, hogy egy idő után biztosan közönyössé válik bármely lény amely az időn kívülre kerül úgymond, de ha annyira fontos volt a számára, akkor…?
Szerencsétlen rendőrünk, az említett politikus és asszisztense pedig olyan szinten egyszerű karakter, beállított, egy mondatos múlttal, hogy képtelenség bármiféle árnyaltságot felfedezni benne, amitől másképp viszonyulnánk, mint ahogy elénk rakják (pl. ő kapzsi és hataloméhes, nyilván unszimpatikus, vele kiszúrtak korábban, őt sajnáljuk, stb.)

És végül a fülszöveg, ami lelő minden sztorit:

"A 23. század elején New York utcáin bolyong Jill Bioskop (Linda Hardy), a kék hajú nő, aki kék könnyeket sír. Még nem tudja, de Horus (Thomas M. Pollard), a sólyomfejű isten átrepülte a fél univerzumot, hogy megtalálja. Horust halálra ítélték ősi egyiptomi istentársai és már csak hét nap maradt hátra az életéből. Hét nap, hogy megtalálja Jillt a város útvesztőiben és elcsábítsa. De ehhez egy emberi testre van szüksége és választása Nikopolra (Thomas Kretschmann) esik, akit harminc éve zártak börtönbe, mert túl sokat tudott a sötét város titkairól."

Trailer:



Érdemes tudni, hogy a The Nicopol Trilogy néven futó képregény adaptációja, (először három különböző kötetben jelent meg  Gods in Chaos, The Woman Trap, és Cold Equator címmel, majd később egyben is kiadásra került)  melyet jugoszláv grafikus, Enkil Bilal készített.  Nikopol: Secrets of the Immortals néven játék is készült belőle, igen pozitív visszhangot kapott, itt leshető meg egy végigjátszás
Nyilván ezek sokkal részletgazdagabbak és több kérdésre is választ tudnak nyújtani, mint maga a film, akinek tetszett a film és kíváncsi az előzményekre, a miértekre és a karakterek hátterére, motivációjára, annak érdemes végigolvasnia.

Néhány oldal a képregényből:

forrás: en.wikipedia.org


forrás: romantic-ruins
forrás: lovedbythebuffalo
forrás: againstthemodernworld
forrás: scans-daily
A filmzenéből:



Összességében a hangulatért, a látványért és a világképért érdemes megnézni legalább egyszer, viszont a hiányosságok és kiaknázatlan lehetőségek fájóan lehúzzák az összképet.


3 megjegyzés:

  1. Korábban olvastam már kritikát erről a filmről, nagyon lehúzta, és mellé a képeket látva, valahogy mindig egy ócska, zs kategóriás filmként gondoltam rá. De most egész megjött hozzá a kedvem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem merném azt mondani, hogy nincs benne igazság, de azért egyetérteni sem tudok azzal, aki ennyire lehúzza, az a helyzet, hogy szerintem bőven többet ki lehetett volna hozni belőle, kérdések maradnak utána, tipikusan az a "hiányos adaptáció-feeling". De azt akkor is fenntartom, hogy egyszer érdemes megnézni, mert elég különös film. :) Ha rászánod magad esetleg, üzenj, hogy mennyire igazolódtak be a kétségeid :D

      Törlés
  2. Megnéztem tegnap... nem ragadott magával :/ az volt az érzésem a végén, mintha tulajdonképpen csak a felét láttam volna egy filmnek, sokkal több kérdést hagyott nyitva, mint ahányat megválaszolt. Nagyon felületes és kidolgozatlan, ami tök fura, tekintve, hogy a képregény készítője csinálta a filmet is. A látvány nem volt rossz, bár én a magam részéről szívesebben láttam volna valami teljesen animált megoldást (mint pl. a Beowulfban: http://www.imdb.com/title/tt0442933/), nagyon kirítt a két élő szereplő.
    Tény, hogy a filmnek nehéz dolga volt velem, az erőszakjeleneteknél nagyjából elveszített. De a világ nagyon érdekesnek tűnt :)

    VálaszTörlés