2016. január 30., szombat

Életképek 1.

El kell ismernem, hogy nehezemre esik személyes bejegyzést írni. Nem olyat, hogy ide vagy oda elmentünk, ilyen-olyan képeket készítettünk, ezt vagy azt vásároltam, esetleg egy kósza gondolat, hanem úgy igazán - írni azokról a dolgokról, amik történtek, amik nem hagynak nyugodni, valamiért megfogtak. Őszintén szólva csodálom valahol azokat az embereket, akik képesek abszolút én-blogot vezetni hosszú távon, olyasfajta nyitottság és bátorság szükséges hozzá, ami bennem azt hiszem nincs (már) meg, gyanakvó vagyok a magam módján, ami egyfajta falat emel.
Persze ez természetes, hiszen bárkihez eljuthat (és el is jut), így muszáj némi távolságtartás. A másik, hogy nem kifejezetten személyes blog, ezért nem is szeretném teleposztolni a saját kis butaságaimmal, de mégis sajnálnám, ha pont emiatt maradnék távoli némelyek számára.

Úgy döntöttem, minden hónap elején összegyűjtöm az előző hetek élményeit, gondolatait, ha már ti is szívesen olvasnátok hasonlót, számomra is előnyös, mert személyes naplót nem írok egy ideje (igaz a fontosabb, hivatalosabb eseményeket feljegyzem a határidőnaplómba, de az azért nem ugyanolyan), jó visszaolvasnom idővel mint nosztalgia, illetve látnom, hogy bizonyos dolgok mennyire megváltoztak, főleg pozitív értelemben. (Kíváncsi vagyok, mennyire fog ez menni, mert elég nehezemre esik írni a legegyszerűbb, legártalmatlanabb személyes dolgaimról is, legalább feszegetem picit a saját határaimat :)

Természetesen nem szeretném, ha amolyan fogmosós-bloggá válna, de azt gondolom, havi egy-egy bejegyzéstől még nem esek át a ló túloldalára.

Nagyon hálás vagyok Bethnek az ezzel kapcsolatos hosszú beszélgetésért, illetve a lányoknak a DBK csoportban, akik támogattak, illetve megosztották a gondolataikat a témáról.


Életmód és hasonlók

Na lássuk csak... sokaknál olvastam, hogy ösztönző megosztani a különböző életmódváltásbeli tapasztatokat (az igazat megvallva én is kíváncsian olvasgatom még azok bejegyzéseit is, akik amúgy kívül esnek azok  körén, akiket rendszeresen látogatok), és én is hasonlót tervezek a következő hónapokra, sokáig gondolkodtam rajta, hogy érdekelne-e titeket ennek a menete - fotókkal, leírással meg mindennel, magamnak természetesen feljegyzem, de ha már van, akkor nem tart sokáig egy picit alakítani rajta, internet-szalonképessé tenni úgymond.

A helyzet az, hogy kifejezetten nem tett jót, hogy olyan helyen dolgoztam, ahol jó kaját kaptunk, aztán elég sok fizikai munkát is végeztem, mellette sokat kellett mennem - mármint tényleg, napi négyszer harminc perc kb., hónapokon át, ami  tök szép izmos combokat és vádlikat eredményezett - csak éppen együtt a kettő körülmény nem vezet valami finom és nőies látványhoz. Már a Második Országos Goth Talin is éreztem, hogy ez így nem kényelmes, aztán a három hónapnyi ülőmunka sem kedvezett az amúgy sem rózsás állapotnak. Na meg több, kevésbé karcsú kolléga is körülvett, ami méginkább nem mozdította előre a dolgot, mondván, hogy amíg az átlagot nem lépem át, addig nem gáz - pedig de. Attól, hogy lassan elérem azt a kort, amitől kezdve kevésbé törődnek magukkal az emberek (legalábbis a környezetemben levő huszon-harminc éveseken ezt érzem), attól még nem kell eltunyulnom, csak mert "mások is". Persze kényelmesebb lenne nem foglalkozni senkivel-semmivel, de hosszú távon csak saját magát szívatja meg az ember.
Ezek után természetesen jött az elhatározás, hogy valamit tenni kell, na erről van itt szó.

Bezzeg van, akinek nem kell vigyáznia a vonalaira... :)

Amúgy ne ijedjetek meg, nem olyan rossz a helyzet, amilyennek tűnik, mondván amíg az M-es gatya rám jön, addig nincs gond, ráadásul a kilóim száma sem magasabb a "mínuszméteres" magasságomnál, de sokkal jobban éreztem magam minden szempontból öt-hat - évekkel ezelőtt tíz - kilóval könnyebben. Majd meglátom, mit lehet belőle kihozni.
Hogy minek ezt megosztani? Első körben, mint írtam is, mert akár másokat is érdekelhet, motiválhat, másrészt saját magamnak is motiváció, talán jobban tartom magam az elképzeléseimhez (bár ezzel szerencsére nem szokott különösebb gond lenni).
No ez az a rész, ami amolyan kísérleti fázis, nem szívesen riogatnálak, Kedves Olvasóm a hurkáimmal, úgyhogy ha érdeklődés híján elmarad a dolog, akkor sem kár érte, egy próbát megért a dolog.

Mindennapos látkép - volt

Munka munka hátán

Munka terén is változásokat eszközöltem; rövidke könyvtárosi karrierem elég gyorsan ellobbant mondhatni - egyszerre volt nehéz és fájó, mégis felszabadító és örömteli döntés kimondani, hogy ezt így tovább nem. Annak ellenére, hogy szeretem azt a munkát (legalábbis a feldolgozó könyvtárosi részét biztosan, nemigen dolgoztam mást nagyobb örömmel azelőtt, pedig voltam pár helyen), ráadásul akikkel egy irodában voltam, tündériek és segítőkészek voltak, mégis egy idő elteltével úgy éreztem, nem találtam meg a helyem. Ez részben köthető magához az intézményhez is, részben magához a hivatáshoz, nézetbeli különbségekhez - ami a lényeg, hogy a főiskolai tanulmányaim alatt teljesen más képet láttam a könyvtárosi hivatásról, mint amit tapasztaltam, és nem pozitív értelemben... bár tapasztalatszerzésnek megtette, sok dologhoz kevésbé viszonyulok idealista módon - nézzük a pozitív oldalát, már ha ez annak nevezhető. A konkrét okokról nem fogok beszélni, később lehet összeszedem majd, mi az, ami nem volt olyan, mint számítottam, még kell, hogy ülepedjen az élmény - leginkább több apró és egy-két nagyobb dolog vezetett el a döntésig. Azt hittem, bánni fogom, de igazán csak felszabadult és örömteli voltam - úgy éreztem, visszafog ez az egész, és amint kimondtam, rengeteg lehetőség vált elérhetővé, pozitívabb, látványosabb jövőképet ígérve. Persze a kollégáim hiányoznak, úgy érzem, nem tudtam eléggé a tudtukra adni, mennyire hálás vagyok nekik a rengeteg törődésükért, türelmükért.

Persze könnyű volt, hiszen volt másik munka a láthatáron, a fura, hogy még a héten amikor eljöttem, két másik lehetőség is befutott, és végül nem is amellett döntöttem, amivel eredetileg felkerestek - február elsejével kezdek is. Legalább volt itthon egy kis időm rendbeszedni a lakást, magamat, a gondolataimat, hogy megújult erővel foghassak bele a következő szakaszba. Őszintén szólva borzasztóan kíváncsi vagyok, milyen lesz, igaz dolgoztam már hasonló cégnél, de csak diákként, itt nagyobb lesz a felelősség, a nyomás. De jövő héten úgyis kiderül. Örülnék neki, ha hosszú távon összejönne a dolog, mert csupa jót hallottam róla, ha mégsem passzolunk egymáshoz, nem fogom erőltetni, mindig akad más, de egyelőre erre nem szeretnék gondolni.

Sopron


Élet Sopronban

Azt tudni kell, hogy Sopron kissé speciális eset munka terén, mivel közel az osztrák határ és rengetegen átjárnak napi szinten dolgozni, ezért sokkal nagyobb a kereslet a dolgozni vágyók iránt, sokkal könnyebb elhelyezkedni (akinek van egy normális kiállása és egy életképes szakmája és/vagy tapasztalata, az után hamar kapnak), úgyhogy fordítva van, mint az ország nagy részében: itt inkább a dolgozók válogatnak, mint a munkahelyek. Ebből a földrajzi elhelyezkedéses sajátosságból adódik az is, hogy magasabbak a bérek (persze a közszféra ugyanaz, hiszen törvény szerint megy, de multinál sokkal jobban megéri dolgozni), hiszen a vállalatoknak valamilyen módon be kell csalogatni, és maguknál kell tartani az értékes munkaerőt, nehogy átmenjenek máshova, vagy ki külföldre (nem úgy mint Kaposváron és más helyeken, ahol jellemzően felvették próbaidőre a gyárak a munkanélkülieket, utánuk a juttatást, aztán amint véget ért a dolog, az emberek repültek). Aki nem rendelkezik kiemelkedően gyenge képességekkel és akar dolgozni, az talál munkát néhány héten belül - még ha gyárit csomagolóit/leszedőit vagy vendéglátásban is akár ideiglenesen, ami viszont itt számos egyéb juttatást, és nem a minimálbért jelenti.
Jó példa az NSZF, ahol elég korrekt állások vannak szinte mindig, Sopron környékén 220, Kaposváron mindössze 35 darab van, pedig ezutóbbi megyeszékhely!

Sajnos ennek nem csak pozitív oldala van, ugyanis a kereskedelem, szolgáltatás-szféra remekül profitál abból, hogy "kintről" rengeteg osztrák jön át az itteni "olcsóság" miatt - ami minimum húsz százalékkal magasabb, de néhol többszöröse az ország más pontjaihoz képest, de nekik még így is megéri - gondoljunk csak egy egyszerű példára, itt 250 forint egy kiló alma, odakint három darab előre csomagolt kerül egy euróba - természetesen vannak olyan termékek, amik meg kint olcsóbbak, de a mindennapi dolgok egy átlag család számára meglepőek lehetnek. Mondjuk a kinti átlagkeresetből nyilván nem olyan rémisztő, mint a magyar minimálbérhez viszonyítva.

És nyilván a soproniaknak is ugyanúgy meg kell fizetni a drágább árakat, ez az egyik nehéz pont, a másik az albérlet - pesti árakat megszégyenítő árakon megy röpködnek a pénzek  - de kivesznek mindent, itteni ismerőstől hallottam, hogy még a garázsokat (!) is lakásként, hogy onnan ingázhassanak, nem ritka az olyan hirdetés, amiben egy családi házat komplett brigádoknak, ágyanként (!) kínálnak kiadásra.

A város sok tekintetben szép, régies, a várkerületért odáig vagyok, a környező túraútvonalak egyelőre még izgalmasak, de ezzel sajnos ki is fújt, amint nem turistaként látogat ide az ember, a patinás külső mögül előbukkan a rozoga, ezeréves, lepukkadt váz, ha szabad ezzel a példával élnem. A dolgok lassan nehézkesen mennek, az ügyintézés rémálom, ami kívülről szép, belülről oszlik, ráadásul a helybeliek hozzáállása is nagyon végletes: vagy kifejezetten támogatják a betelepülőket, kinti munkát (esetleg ők is kijárnak), vagy fújnak mindenkire, akik nem hetedíziglen nem tudja bizonyítani ős-soproniságát, az semmitérő ember. (Szerencsére utóbbival keveset lehet találkozni, mert tök nehéz nem-betelepülővel összefutni, meg a többség azért normális, úgy bánnak az emberrel, ahogy mi viszonyulunk hozzájuk - komolyan, mintha valami másik országban lennénk...)

Ezek után persze jó kérdés, hogy megéri-e idejönni, hogyan lehet kigazdálkodni azt, hogy több maradjon, ha többet is vesznek el, miféle további lehetőségek adódnak, miben éri meg jobban vagy kevésbé, mint maradni másutt. Én nem bántam meg, hogy eljöttünk, bár őszintén szólva édesapám iszonyatosan hiányzik, és azért kétszer négy órát, 250 kilométert utazni úgy, hogy mindketten éppen szabadok legyünk, nem egyszerű.

*

Összességében első körben ennyi. Természetesen később felbukkannak majd aktuálisabb dolgok is, illetve ilyen-olyan apróságok, majd jegyzetelek, mert egy csomó olyan dolog felmerül, amire egy teljes posztot felesleges lenne "elhasználni", de pazarlás lenne nem-megemlíteni is.

A következő, ígérem több fotóval jön majd, sajnos az utóbbi időben nem igazán készítettem macskás képeken kívül mást, amit még nem láttatok :) Terveim szerint minden hó utolsó hétvégéjén érkezik majd, így Életképek címke alatt, hiszen a korábbi életjel-bejegyzéseknél azért ez bővebb, részletesebb.

Mit szóltok? Érdekel titeket ilyesmi? Ti mire vagytok kíváncsiak? :)

3 megjegyzés:

  1. És mi az új munka? (: Egyébként totál megértem a váltást- sokszor odáig fajulnak a dolgok,hogy az ember már nem szereti azt amit csinál. Nekem tetszik hogy irtál erről,és talán irhatnál olyasmit is hogy mi az amit elképzeltél anno a könyvtárról és mi az ami a valóság. Egy amolyan összehasonlítást (: Engem mindig is érdekeltek az ilyesmi dolgok,de nem sok rálátásom van.

    Annak meg örülök,hogy végül bátorságot szedtél össze és írtál személyesebb posztot- és látod nem is olyan rossz (: Engem érdekelnek a "hurkáid" :D Ez például külön tetszett.
    mondjuk azzal nem tudok egyetérteni,hogy mért irtál ilyenről,hiszen abszolút semmi nem látszik rajtad (: Én örülnék ha ilyen vékony lehetnék (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiírtam Facebookra, amolyan babonából nem említettem direkt még itt, majd a következőben részletesebben mesélek róla szerintem :)

      Lesz majd összehasonlító bejegyzés is, de egyelőre még nagyon friss a dolog, hagyom ülepedni a (még kevésbé) régi dolgokat, majd ha egy bizonyos távolságból tudom szemlélni, akkor közzéteszem, néhány hónap talán.

      Kedves tőled :) Szerintem ezt mindenki maga tudja leginkább megítélni hogy érzi jól magát, tudom, milyen érzés volt 82 kilósan, 56 kilósan, és lehet, hogy a bejegyzés megírásakor a kettő között voltam kb félúton ami nem vészes a magasságomhoz, de jobb idejében megzabolázni a dolgokat, míg már nagyobb munka lesz a sok sumákolásom miatt :D

      Törlés
    2. Hú,mondjuk azért 82 kilósan nem is tudnálak elképzelni hallod (:
      De az igaz hogy megelőzni a dolgokat (: Kár hogy nem megy mindenkinek =(

      Törlés