2015. szeptember 2., szerda

Kincsvadászat után 15.


Még június végén írtam hasonló témában, azóta nemigen vásároltam érdekesebb dolgokat, az utóbbi pár napban érkezett több olyan holmi is, aminek viszont nagyon örültem.




A Galaktikánál volt Lukjanyenko-akció, én meg már ezer éve nem vettem komolyabb mennyiségű könyvet, így kapva-kaptam a lehetőségen, gyakorlatilag ha minden igaz, így megvan az öszes magyarul megjelent Lukjanyenko-könyv, a Más Őrségen kívül olvastam is mindet. A Bradbury-kötetet pár hónapja olvastam, imádom az írásait, felettébb szokatlanok és különösek, a Láthatatlan várost pedig még ezer éve néztem ki, bár úgy emlékszem, nem találtam túl erősnek a novella-felhozatalt benne, voltak kimagaslóan emlékezetes szeletkéi. Majd meglátjuk, most mennyire fognak tetszeni.

Amúgy vicces így utólag, egy kis technikai malőr miatt egy jó hetet csúszott a kiszállítás, de a fő, hogy megérkezett.

Ők pedig már itt laknak nálam jó ideje.


Az Öngyilkos szüzekről sokat olvastam, amolyan kultuszkönyv, pár száz forint volt csak a helyi postán, annyit megér, ha mégsem, akkor aligha hiszem, hogy ne tudnám árában tovább passzolni vagy cserélni... de azért remélem erre nem lesz szükség.


Amit nagyon-nagyon vártam, az  a szolnoki, dark rockot játszó October banda Mélységi mámor, illetve Sziget a szívnek című albumai, melyeket Facebookon keresztül lehet megvásárolni, felettébb kedvező áron, gyakorlatilag jelképesnek nevezném (szerencsére postáznak is!).


Jól esett a kezembe venni őket, nem csak a számok jól eltaláltak, de a külcsíny igencsak jól eltalált, a színek csodaszépek, a képek úgyszintén, abszolút hangulatosak, a betűtípus, nagyon igényes, szemet gyönyörködtető.


Nagy eséllyel írok majd még róluk bővebben, megér egy külön bejegyzést :)

 

Találtam itt Sopronban kettő viszonylag korrekt turit, az egyik egészen jó bár az üzlethelyiségre az apró jelző lenne rá a legtökéletesebb, van vállfás részleg, illetve egy kisebb sima asztalos-turis, hagyományos, nagyon kevés gyerekruha és fehérnemű, több női, azok között is inkább a felsők találhatóak meg nagyobb arányban (bár ez nem meglepő, úgy vettem észre a legtöbb turiban így van). Az érdekes, hogy többször találtam izgi holmikat a kupacos cuccok között, mint vállfán. 


Itt két különbző, ám hasonló mintájú darabra sikerült szert tennem, nagyon örültem neki, mert nem túl rikítóak, mégis azért csak színesek, munkahely-barátok, jól kombinálhatóak és kényelmesek. 
Bár őszintén szólva két-három darab egyszerű fehér rövid ujjú ingre nagyobb szükségem lenne, de nevetséges vagy sem, valahogy az alapdarabokból - kényelmes, jó szabású egyszerű fekete trikó/póló/testszínű fehérnemű/csicsásság mentes farmer vagy minta nélküli egyszínű sportcipő/szandál, vagy saru amin nincs strasszkő, dísz, műanyag-arany színű borzasztó csat, vagy más ízlés ellen elkövetett bűntett - na, ezeket a legnehezebb megtalálni. Pedig kézenfekvő lenne, hogy egyszerű, nem igényel sok díszítést, plusz anyagot, belefektetett energiát, akkor majd nem nehéz beszerezni, mert lévén basic, akkor mindenütt van, de nem, ráadásul ha mégis sikerül megtalálni, az ára az, ami miatt mégis a boltban marad.
Na jó, befejeztem a panaszkodást.



Ő pedig a harmadik, amúgy egyáltalán nem ilyen színe van, szép, élénk-sötétzöld, enyhén áttetsző, szintén nem-fekete, de mégis bejön, ami igen ritka, úgyhogy nagy az öröm :)

*

Ó, majd' elfelejtettem, ideiglenes befogadó lettem, két pici cirmos kandúrka került hozzánk, a doki szerint három hónaposak, jól fejlettek, az egyik viszont tüdőgyulladást kapott, még kezelés alatt áll (ha látja, hogy viszem a tablettát, már menekül szegény, de hát muszáj...)
Mondjuk sajnálni fogom továbbadni, minden egyes nappal nehezebb lesz, hiszen azért csak megszeretjük őket, de már így is sokan vagyunk macska-téren, úgyhogy idővel elválnak az útjaink. Persze más lenne saját háznál, félig kinti cicáknak, de nyilván azokkal a lehetőségekkel kell gazdálkodni, amink van.

 *sóhaj*

Majd lesz valahogy.

3 megjegyzés:

  1. Én is mindig olyan nehezen találok alapdarabokat. Most egy egyszerű fehér felsőt keresek, amin nincs semmi, nem rövidített fazonú, nem átlátszó és jó áron van. Nem tudom, én nem érzem azt, hogy sokan kérnék, de valamiért mégse akar összejönni a dolog. :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aranyos képek a cicásak, a csíkosakat nagyon szeretem! (-: A ruhák is jók. Nekem is ismerős, mennyire nehéz sokszor egyszerűbb dolgokat beszerezni.. Nekem legutóbb sikerült egy nagyon sötétzöld kistáskát beszerezni, érdekes forma minden csicsa nélkül, nagyon örültem neki.(-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a táska-kérdés meg egy külön mizéria, tényleg :D :(

      Törlés