2015. február 7., szombat

Könyves listám 5.: évértékelő, 2014

forrás: wallflooweerr
Valami csoda folytán pro-tagságot kaptam december végére a Moly.hu-n (ahogy elnézem, nem csak én, hanem minden tag, gondolom valamilyen karácsonyi-dolog lehetett, mert január elsején már vége is volt), ezért gyorsan átfuthattam, hogy pontosan, oldalszám szerint mennyit is olvastam pontosan.

Most vettem csak észre, hogy bizony tavaly is írtam ám én erről, illetve idén, hiszen január harmadik napján történt, viszont a 2013-as évről, úgyhogy van némi összehasonlítási alapom, előző évben soványka 34 darab könyvet olvastam el, ami közel 9000 oldalt tesz ki, idén ezzel szemben (már aligha fejezek be bármit is) 47 darab jött össze, megközelítőleg 13 000 oldallal, ami azért már úgy megnyugtatóbb. Természetesen számos szakirodalommal és a végeláthatatlan fanfiksön-áradat nem lett beleszámolva. :)

A kívánságlistám tovább hízott, mert valahogy mindig olyat sikerült beszereznem, amit nem terveztem igazán, ahogy a várólistámra is jó pár tucat felszaladt, hála a könyves bloggereknek, meg az új kiadásoknak.

Mit is mondhatnék... nem vagyok különösebben elégedett, két alkalommal is átéltem afféle olvasási mélypontot, amikor vagy egy hónapig nem nyúltam könyvhöz, de valamilyen szinten pozitív dolog ez, mert azt jelenti, hogy az adott könyv képes volt olyan érzéseket kelteni (és nem azért, mert szimplán pocsék lett volna, az nem zaklat fel ennyire), hogy utána egyszerűen kellett egy kis szünet. Az egyik egyébként a Hetedik szint volt, a másik az Arszen és a játék hatalma. Ez utóbbinak kritikája félig megírva áll a piszkozatok között, és úgy döntöttem, addig nem is állok neki mást olvasni, amíg be nem fejezem, mert különben sosem fogok elkészülni vele, pedig a trilógia harmadik része már ott ücsörög és fészkelődik a polcomon egy ideje. :)


Az idei várólistám, ami gyanúm szerint gyorsabban fog nőni, mint csökkenni, ha van kedvetek, ajánljatok! :)

  • Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága
  • Aldous Huxley: Szép új világ
  • Allen Varney: Paranoia XP
  • Amy Kathleen Ryan: Ragyogás, Szikra
  • Anatolij Sztaszj: Zöld útvesztő
  • B. M. Grapes: Jóslatok hálójában
  • Bleeding Bride: Fekete Fivérek
  • Brandon Hackett: A poszthumán döntés
  • Buglyó Gergely: Oni
  • Catherine Fisher: Incarceron
  • Chuck Palahniuk: Altató, Láthatatlan szörnyek
  • Clifford D. Simak: A város
  • Csepregi Tamás: Szintetikus álom
  • Dan Wells: Partials
  • Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
  • Dean R. Koontz: A rossz hely
  • Dennis Lehane: Viharsziget
  • Diana Peterfreund: For Darkness Shows the Stars
  • Edgar Wallace: A 127-es bolygó
  • Emlyn Chand: Farsighted
  • Erich Fromm: A rombolás anatómiája
  • Erich Kästner: Május 35.
  • Ernest Cline: Ready Player One
  • Gabrielle Wittkop: A nekrofil
  • Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse
  • Gayle Forman: Ha maradnék
  • Gereben Ferenc: Könyv, könyvtár, közönség
  • Gombos Péter: Dobj el mindent… és olvass!
  • H. G. Wells: A láthatatlan ember
  • Horváth Zsolt: Magyar rocklexikon
  • J. Goldenlane: Éjfél
  • Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás
  • Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma
  • Jay Asher – C. Mackler: Kezünkben a jövőnk
  • Jean-Christian Petitfils: Méregkeverők
  • Jean-Paul Sartre: Exisztencializmus
  • Jeffrey Eugenides: Öngyilkos szüzek
  • Joanne Harris: Csokoládé
  • Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
  • Jonathan Cross: Veszett lelkek városa
  • Justin Cronin: A szabadulás
  • Justina Chen Headley: North of Beautiful
  • Kalevala
  • Karinthy Frigyes: Így írtok ti
  • Kármán József: Fanni hagyományai
  • Kelly Creagh: Nevermore – Soha már
  • Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
  • Kimberly Derting: Eskü
  • Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála
  • Libba Bray: Az az édes, távoli harang
  • Lissa Price: A testbérlők 2
  • Marcello D'Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát
  • Maria V. Snyder: Méregtan
  • Marjane Satrapi: Persepolis
  • Matthew Sturges, Bill Willingham: Room and Boredom
  • Michael Ende: Momo
  • Michael Grant – K. Applegate: Eve & Adam
  • Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
  • Mikszáth Kálmán: A fekete város
  • Nincsevics Klára (szerk.): Olvastad már?
  • Orson Scott Card: A kegyelem ára, Ender's Game
  • Petri György: Körülírt zuhanás
  • Pilinszky János: Tűz és víz
  • Pittacus Lore: Ötödik csapdája
  • Pozsgai Anita: Időjáték
  • Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony, Üresek városa
  • Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra
  • Robert Merle: Malevil, Védett férfiak
  • Roderick Anscombe: Gróf Drakula László titkos élete
  • Salman Rushdie: Sátáni versek
  • Scott Westerfeld: Afterworlds
  • Sergey Dyachenko & M. Dyachenko: The Scar
  • Simone Elkeles: Tökéletes kémia
  • Stephen King: Joyland, Álom doktor, Mr. Mercedes
  • Steven Daly – Nathaniel Wice: Alternatív kultúra
  • Stewart Wieck: Antológia
  • Stieg Larsson: A tetovált lány
  • Szerb Antal: Utas és holdvilág
  • Szergej Lukjanyenko: Más Őrség
  • Ta-mia Sansa: A menekülés éve
  • Thierry Cohen: Jobb lett volna élni
  • Tim Nedopulos: Bábmesterek
  • Tonya Hurley: Szellemlány 2
  • Veronica Roth: A beavatott
  • Victor Hugo: A nyomorultak
  • Vlagyimir Vasziljev: S.T.A.L.K.E.R. – Halálos zóna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése