2014. szeptember 5., péntek

Amiért nem tetszett az American Horror Story

Nem is olyan rég tornádószerűen söpört végig ez a sorozat az interneten, az American Horror Storyval volt tele minden: a Facebook, a Tumblr, Ask.fm-es válaszok tömkelege, és számos filmes és személyes blog zengett róla dicsőítő ódákat. Hekaté véleménye győzött meg végül, hogy akkor essünk neki.

Direkt nem olvastam utána, nehogy véletlenül is spoilerre bukkanjak vagy befolyásoljon bármilyen negatív vagy pozitív vélemény, de annyit már megtudtam, hogy egy kísértetjárta házban fog játszódni a történet, ahová a főszereplő család beköltözik, és természetesen különféle dolgok történnek majd.

Az első évadot néztem végig, meg a harmadikból körülbelül három részt (gondoltam adok egy esély neki, hátha csak az első nem szimpi valamiért, a boszorkányos téma meg izgibb számomra, mint az elmegyógyintézetes), de úgy érzem, elpocsékolt idő volt, és egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mások vajon miért vannak oda érte annyira. Ennek már vagy két hónapja, úgyhogy volt időm töprengeni, hogy vajon miért, nos erre a következtetésre jutottam:
  • A történet
Először is, szerintem erős volt horrornak címkézni. Vagy talán mégsem, de valahogy nem azt vártam az alapján, amit hallottam, amit végül kaptam, inkább thriller, pszicho-thriller, vagy valami hasonló. A probléma, hogy ez csupa-csupa klisé, tehát semmi olyat nem láttunk, amit eddig máshol ne láttunk volna - ami lehetett volna direkt, jól is meg lehetett volna oldani, de úgy érzem, inkább kiszámítható és átlátszó lett, mint rémisztő vagy izgalmas.
A szálak szépen el lettek varrva végül, de számomra valami hiányzik belőle, valami extra, amitől a kliséhalmaz egy ízletes eleggyé válik. A meglepőnek szánt fordulatok sajnálatosan kiszámíthatóak voltak. Nem éreztem elég ijesztőnek és valahogy a hangulata sem ragadott magával. (Azt nem is említve, hogy folyamatosan Ragyogás, Rose Red, dr. Jeckyll és mr. Hyde, és egyéb filmek utánérzése kísértett.)
  • A szereplők
Szóval a karakterek egyik legnagyobb problémája az volt véleményem szerint, hogy nem volt kivel szimpatizálni, talán még Vivien (az anya) volt akire azt tudtam mondani, hogy kicsit aggódtam érte, de ő is olyan együgyűen és életszerűtlenül viselkedett, hogy sokszor csak fogtam a fejem. Szóval nehéz úgy végigülni egy sorozatot, hogy nagyjából sejted, mi fog történni, és még olyan alak sincsen, akinek kicsit drukkolhatnál, nem? Én pont így éreztem magam.
Ben (a férj) karaktere kifejezetten unszimpatikus, bár időnként úgy éreztem, hogy enyhül, Violet és Tate, a kifordított "szerelmükkel" (mert szerintem nem szerelem volt ez, inkább valamiféle elcseszett ragaszkodás, kiútkeresés, vagy inkább pont hogy a kiút nem keresése, csak még mélyebbre süllyedés, á... felbosszant az egész, elhiszitek? Amiért olyan sok tini tartja Tate karakterét vonzónak, szexinek, vágyódnak utána meg minden, éreznek együtt a lánnyal, miközben ez így abszolút nincsen rendben. Vagy csak túl sokat Tumblr-öztem meg ask.fm-eztem amikor épp menő volt ez a sorozat, nem tudom :D De ennek az egésznek a romanticizálása egyszerűen kiakasztó és érthetetlen...) Nem tudom átérezni Violet fájdalmát, és inkább idegesít, mint sajnálnám szerencsétlent, ahogy egyáltalán nem találom romantikusnak a Tate-tel való kapcsolatát, ahogy a fiú személyiségét sem, inkább abúzívnak, erőszakosnak. Moira meg valahogy a kötelező szexi nőcit erőlteti bele, bár neki legalább van némi személyiségfejlődése, nem csak tátogat és nyavalyog, mint Violet, de érdemben ő is inkább csak egy klisé: a kísértő-csábító figura, tragédiával a háta mögött, de szintén nem elég sokrétű és erős ahhoz, hogy élet-íze legyen (még ha halott is, haha). A szereplők közti kommunikáció meg valami tragikus (pl. a szobalány) - na jó, gondolom azért a való életben is van ilyen, de elég meredek ez így, hiteltelenné válik, valószerűtlenné.
  • A sorozatot övező hype
Mert hogy ez  "beteg", "morbid", stb., és valahogy aki ezt nézi, automatice máris elvontnak érzi magát és különlegesnek, mert ezt szereti (természetesen minden egyes ember különleges, szó se róla!), de szerintem ez a sorozat lassan olyan szinten a kommersz/populáris kategóriába csúszik, hogy csak na.
Ami nem feltétlenül gond, hiszen attól, hogy sokan szeretik, még lehet jó, sőt... de kissé "elhasználtnak" és divatosnak tűnik ahhoz képest, hogy azért mégis csak szokatlan a maga módján. (Nem is igazán emlékszem hasonló stílusú közkedvelt - ilyen széles réteg által közkedvelt - sorozatra.)

Azt hiszem, az is lehet, hogy egész egyszerűen csak túl öreg vagyok én ehhez és túlságosan pozitív, szóval kiesek a célcsoportból... Szóval talán velem van a baj, és én vagyok a túlzottan finnyás. De sajnálom, mert nagyon próbáltam szeretni, de tényleg. (A harmadik évadot is, de szegény első-részben-Violet-karakter továbbra is annyira unalmasnak és bugyutának bizonyult, a történet is lassúnak és érdektelennek tűnt - legalábbis a harmadik részig -, hogy úgy döntöttem, feladom.)

Na jó, azt meg kell hagyni, hogy menő ötlet volt ugyanazokat a színészeket felhasználni más-más szerepben, érdekes húzás.

Nektek hogy tetszett? Ha bejött, mi volt az pontosan, ami tetszett benne?

6 megjegyzés:

  1. Én is elkezdtem nézni a soroztot, de csak a 3. részig jutottam el, mert akkoriban még a vizsgák előtt voltam, meg minden. Azóta meg valahogy el is felejtkezdtem róla.
    Eddig még nézhetőnek tűnik, és gondoltam, hogy majd szép lassan kialakul egy történet, és lesznek izgalmasabb részek is.
    Szerintem sem volt valami ijesztő, de mondjuk ami nekem ijesztő, az már tényleg az :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drukkolok, hogy azért neked bejöjjön, még ha én ilyen finnyás vagyok is, aztán írd ám meg, hogy végül tetszett avagy sem :)
      Ne aggódj, a sok apró részlet azért csak összeáll, szó se róla! :)

      Törlés
  2. Szerintem rátapintottál a lényegre: ez nem horror, de ha mégis horrorként akarjuk értékelni, akkor tényleg gyenge. Nem a horrorelemek teszik ijesztővé a filmet, hanem az emberek viselkedése, az, amit a nyomás kihoz belőlük. A viselkedésük szerintem azért nem tűnik valószerűnek, mert a valóságban ritkán lehetünk szemtanúi annak, ha valaki ekkora krízishelyzetbe kerül. Az alapelgondolás kicsit Stephen King Köd című novellájára és a belőle készült filmre hasonlít, ott is az adja a drámát, hogy az emberek milyen kifordult és képtelen dolgokat képesek művelni, amikor veszélyben érzik magukat. (És ha nyomás alatt mindenki megbolondul, akkor valóban nem lesz senki, akivel szimpatizálhatnánk.)
    Ha drámaként tekintünk rá, akkor talán megáll a lábán, a klisékről pedig tudod, mit mondanak: azért működnek, mert igazak. Nekem személy szerint tetszett, bár csak az első évadot láttam, de megértem, ha valakinek nem jön be, mert azért vannak hibái, és nem egy olyan történetet kapunk, amire a körítés (a cím, a hype, az előzetesek, stb.) alapján számítani lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nem horrorként tekintettük volna, valóban, csak addigra már nagyon felbosszantott :D Tudod, olyan ez, mint amikor olvasol egy könyvet és olyannyira nem az, mint amire vártál, hogy egyszerűen nem tudod meglátni benne a jót, csak a hibát keresi az ember. Vagy ilyesmi, mondom, lehet velem van a baj, a hozzáállásommal vagy csak épp nem olyan hangulatban sikerült végigülnöm. Szerintem egy öt-hat évvel ezelőtt lehet még tetszett volna, de ezt utólag nehéz megmondani ^^

      A Ködre? :o Furcsa, mert valahogy én egyáltalán nem érzek vele párhuzamot benne, de ebből a szempontból tényleg, mégis, bár a filmet nem láttam. De... hát nem tudom. Valahogy az elejétől kezdve nem éreztem szegény karaktereket közel magamhoz, pedig elvileg valamennyire még rendben voltak (a későbbiekhez képest), de jogos.

      Törlés
  3. Én is kivégeztem már az első három évadot . Nos,az én véleményem az a sorozatról,hogy az első évadata tetszett,de szerintem nem sem volt annyira durva,mint egy kimondott horror történet. viszont voltak benne ijesztő elemek,amiken picit megijedtem. a harmadik évad nem tetszett annyira,jó volt maga sztori is mondhatni,de abba egy cseppnyi horror elem sem volt szerintem. viszont az asylum. Szerintem azt nézd meg,azt az évadot szerintem nagyon jól megcsinálták és Jessica Lange nagyon jól játssza a szerepét,szerintem a szerep osztás kiváló volt! és kicsit reménykedem a negyedik évadában is,hogy hasonló lesz a másodikhoz. Mindenesetre szerintem egy jó sorozat és igen az kimondottan tetszik,hogy minden évad más történetet mesél el,de a szereplők kb ugyan azok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nem akaródzik, sajnos irtózok az ilyen kórházas-elmegyógyintézes dolgoktól :D De a negyedik évad érdekesnek tűnik, lehet belekukkantok majd, amikor kiadják, hátha. :)

      Törlés