2014. június 14., szombat

Életjel

Úgy tűnik, minden a lehető legjobban alakul, terv szerint, komolyan, hinni sem mertem volna,néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy megvan Az Álomlakás, így nagybetűkkel, ahová költözni fogunk, mikor végre kiröppenünk innen. Aki régebb óta követ - vagy éppen ismer egy kicsit, az tudhatja, hogy eddig édesapám házában éltünk, először csak én, aztán a Kedves, majd végül apu, aztán egy éve az öcsém is (egy idő múlva a barátnőjével), szóval érezhetően sokan lettünk. Nyilván ez már nem volt olyan, mint anno, 18 éves korom előtt anyuval és a kistesóimmal élni, hiszen itt azért mindenkinek megvan a maga kis "háztartása", külön főzünk, nem egy kasszán vagyunk, kicsit mintha egy fedél alatt, de nem együtt élnénk az életünket. Mondjuk ez várható volt, hiszen huszonévesen lassan ideje elindulni, nem maradhatunk örökké a szülők nyakán (na jó, talán mégis, de én igazán nem szeretnék).
Jövő héten államvizsga, utána az oklevélátadó, és aztán a szünet - de igazán nem is szünet, inkább valami átmeneti állapot-féle, hiszen a szünet egy hosszabb dolgot oszt fel kisebb részekre, most pedig egy szakasz lezárul majd az életemben.

Tudjátok, az a durva, hogy akárhányszor hallom, hogy "a mai fiatalok" ilyenek meg olyanok, mindig saját példán próbálom igazolni, hogy nem, nem mindenki, vagy épp de, igenis vannak ilyenek is , és nem is olyan régen döbbentem rá, hogy ejha, lassacskán kicsúszok ebből a korcsoportból. Nem vagyok már tini. És ez olyan... döbbenetes, mert nem úgy lesz felnőtt az ember, hogy betölt egy bizonyos életkort, és másnapra megkomolyodik, annál azért összetettebb folyamat ez. Ősszel 24 leszek, aztán nemsokára közelebb a harminchoz, mint a húszhoz, és erre akkor döbbentem rá, amikor askon leesett, hogy az egyik csajszi egészen pontosan tíz évvel fiatalabb nálam, és ő sem totyogós-pelenkás már jó ideje.

*sóhaj*

Szóval visszatérve Az Álomlakásra, még másfél hónap és költözhető, csodálatos helyen van, iszonyatosan szép környék, békés, meghitt, bár mi majd csak két hét múlva fogjuk megnézni, anyum már lefoglalta és biztosított róla, hogy nagyon fog tetszeni, és hát amikor hallottam, majd' kibújtam a bőrömből. Emeletes, két szobás, telekkel meg minden, nyugis helyen, szóval álmodni sem lehetne jobbat :) Megpróbáltam a Google Streetview-val közelebbről megkukkantani, de sajnos nem találtam utcaképeket, de annyira nagyon-nagyon izgatott vagyok... kár, hogy nem készítettek pár képet, de hát késő bánat, meg hát az úgysem adja vissza teljesen a hangulatát, vannak dolgok, amiket élőben kell látni, hogy tényleg dönteni tudjunk. (Mondjuk fix, hogy marad, akármi is lesz, mert amilyen jó áron van, jó helyen, és még anyu is szemet vetett rá - ha nem jóval messzebb lenne a munkahelye -, olyan nagy gond talán nem lesz vele :) Nem, nem mondom meg egyelőre a pontos helyét, ki tudja, mi lesz még addig, meg hogyan alakul, majd ha már szépen beköltöztünk, jöhet a szelfi, hogy szevasztok X helységből, hogy ityeg :)) )
Remélem, a cicóink is hamar megszokják majd az új környezetet, bár az utóbbi hetekben több időt töltenek (önszántukból persze) idebent, mint odakint, ők is nehezen viselik ezt a meleget.
Az a durva, hogy kb. 14-5 éves korom óta folyamatosan "tervben van" a költözés - először csak egy közeli faluba, aztán fel Pestre, végül Sopronba, és most  tényleg megvalósul végre. És alig várom azt is, hogy végre rendesen dolgozhassak, viszlát, diákmunka! :)


Borzasztóan kíváncsian várom az elkövetkezendőeket (és borzasztóan izgulok is), és bízom benne, hogy mint mindig, minden a legjobban alakul.


3 megjegyzés:

  1. Jajj, de jó ^^!!! Nagyon izgulok értetek :)))))

    VálaszTörlés
  2. Jaj, én is nagyon örülök!!!! :) Szuper dolog lesz ez.. :)
    Én koliban éltem a párommal közösen (ennél előrébb egyenlőre nem jutottunk), de most anyagi okok miatt szüleimhez kell visszaköltözzek, és viszem őt is. Eléggé parázok, hogy hogy lehet egymás mellett majd elélni, nagyon remélem, hogy nemsoká saját magunk urai lehetünk valóban is. Megnyertük az Erasmus pályázatot (erről még direkt nem írok ám...:DD), és januártól 4 hónapon külföldözhetünk. Utána nagyon jó lenne egy albiba költözni, ketten. Én nekem nagyon fontos lenne a valós leválás. Neki is, szintén folyton a korára hivatkozik, nem tudom, ez a 24 közeli állapot miért paráztat be mindenkit :P fiatal vagy még Trish ! :)) Na de befejezem amit szerettem volna, tehát a kollégium azért nem olyan.. még ha nem is sok a szabály, de alkalmazkodni kell, meg főzni sem nagyon lehet... blabla.. Nagyon örülök, hogy eljött számodra ez a lehetőség, juj de jóó :)) Köszi, hogy végigolvastad :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért félek kicsit, de jobban várom, mint amennyire izgulok :)
      Végülis, azért az sem rossz, de mégsem olyan, mintha közös lakásban lennétek, ugye a szobatársak, meg a folytonos jövés-menés :/
      Te jó ég, gratulálok! :)) Minket is folyton nyaggattak vele, de hát... nem vagyok én olyan vállalkozó szellemű :D De remélem, majd beszámolsz róla, sok fotóval meg minden, ahogy illik :)
      Szerintem annyi, hogy azért mostanra már nemigen szeretnénk a szüleink nyakán lógni (bár apum biztosított róla, hogy akármi van, szívesen lát és anyum is támogatna mindenben ha szükség volna rá), de egy idő után már nem jó, kényelmetlenné válik a családi fészek.
      Tudom, hogy fiatal vagyok, csak... na, szerintem azért valahol te is át tudod érezni :) Nem a koromról/korunkról van szó, hanem a motivációról.
      De tényleg, gondolj csak bele, mennyivel másabb, ha CSAK ti ketten vagytok és nem akkor jön át az xy, amikor akar, hanem amikor ti is akarjátok, és azt csináltok amit akartok, oda mentek ahova akartok (nálunk ezek most is megvannak, de mégsem ugyanaz, mert nem csak mi vagyunk, érted).
      Naná, hogy végigolvastam :D :) Én köszönöm, hogy leírtad, megosztottad velem ^^

      Törlés