2014. június 21., szombat

Egy korszak vége

A csütörtöki nappal gyakorlatilag megszűntem tanulónak/hallgatónak lenni, ugyanis sikeres államvizsgát tettem - ugyan a jeles diplomát majd csak pénteken veszem át, de... egyszerűen nehezemre esik még elhinnem, hogy ilyen hamar vége lett. /nosztaliga-mód: on :D/  Tudjátok, olyan hamar elment ez a három év, emlékszem az első napra, amikor a szakfelelős köszöntött minket, amikor még olyan új volt mindenki számára az egész, idegenek voltak a falak, a termek, ismeretlenek az arcok, aztán az a sok, sokszor iszonyatosan lassú kedd délelőtt, a poénok, minden... á, igazából aki ezt nem élte át, az úgyse tudja elképzelni, akinek meg megvolt, annak feleslegesen írom :) Még nem tudatosult bennem rendesen szerintem, hogy a hallgató mivoltom elillant az informatikus-könyvtáros mellől.

Kislánykáim szorgosan segítettek a felkészülésben, mint mindig :)

Az államvizsga előtt - természetesen - úgy érzem, későn kezdtem el felkészülni és még ezer millió dolgot át lehetett volna nézni, gyakorlatilag annyira stresszeltem, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy szépen hagyom az egészet, aztán majd januárra mindent átolvasok, és majd akkor... tudjátok, én olyan vagyok, hogy nem bírok úgy elindulni vizsgázni, hogy ne tanulnék meg mindent, ha meg mégis, van egy olyan mázlim, hogy azt nem húzom ki amit nem tudok (vagy ha mégis, akkor kiderül, hogy azért csak tudom: volt egy durva esetem, a kb. 15-6 tételből csak a nyolcadikat nem tudtam, ugyanis semmit nem találtam róla, olyan speciális téma volt, viszont minden mást kitűnően feldolgoztam, mondom hát mindegy, nem tudok mit tenni, csak nem húzom ki azt az egyet... aha :D Nyilván azt húztam, mondtam, hogy a-a, hát én erről egy szót nem tudok mondani. Mondja az oktató, hogy azért csak próbáljam meg, meg hogy maximum hármas a pót-tétel. Na ez annyira motivált - hármas? nekem? - hogy szépen elmondtam ötösre. Úgyhogy van ilyen :) )
Elhihetitek, én vizsga előtt - mármint most, a végén - olyan szinten féltem, hogy szinte rosszul voltam, remegett a kezem, alig kaptam levegőt, és a többi, az, hogy hátulról a második voltam, még csak rátett egy lapáttal, de amikor bementem, olyan nyugalom szállt meg, hogy ihaj... :)

Jó tételt húztam. nem a legjobbat, de lehetett volna sokkal, sokkal rosszabb is.Tudjátok, azt hiszem, igaz az, hogy nem csak tudás, kiállás, de mázli kérdése is - de hát nyilván biztos tudással könnyebb bármit előadni.

Három évnyi anyag egy kupacban
Rájöttem, hogy borzasztóan nem vagyok rutinos. Hiába van jó beszélőkém, hiába van megbízható tudásalapom, hiába vagyok eltökélt és hiába szeretem az anyagot, amit előadok, egyszerűen többet kellene gyakorolnom, mert én is sokszor belefutok abba a hibába, hogy nem, úgy jön ki a lépés, ahogy szeretném: csak beszélek, beszélek, beszélek, és egyszer csak azon kapom magam, hogy nem tudom, hogyan fejezzem be, és csak állok és vigyorgok és egyre kínosabb a csend. Viszont ezt nyilván ki lehet küszöbölni, úgyhogy nem kell kétségbeesni.


Lehet, hogy butaság, de azon filóztam sokáig, mit is vehetnék fel: nadrágot nem akartam, viszont fehér blúzom nem volt - beszereztem egy csodaszép cseresznyepiros szatén felsőt, de hát az meg nyilván nem éppen ilyen alkalomra való. A Hádában viszonylag hamar (kb 8 darab felpróbálása utána, haha) találtam egy nagyon édes kis szoknyát, hosszra-méretre pont ideális volt,a  fazonja kicsit olyan szokatlan, de kényelmes, szóval odáig voltam, meg vissza :)
Végül a korábban megmutatott fehér csipkés ing mellett döntöttem, de olyan... avíttasnak találtam. Viszont minél tovább nézegettem, annál jobban megtetszett, és a végére már odáig voltam érte is :) 
A Kedves szerzett nekem egy csodaszép halovány bézs harisnyát is, és az anyumtól kapott nyakláncot is felvettem, és... hú. Magam is meglepődtem.

Még az alábbi szetten gondolkodtam, de túl feketének találtam, pedig ez sem rossz szerintem:



Visszatérve magára a vizsgára... amíg felkészültem, azon járt az agyam, hogy te jó ég, itt van ennyi komoly, elismert ember, és igazából én képes vagyok egy ilyen témával kiállni, hogy A goth szubkultúra olvasási és könyvtár-látogatási szokásai Magyarországon, miközben mások szoftvereket tesztelnek többszáz munkaórán át vagy középiskolásokat vizsgálnak, én meg... egy ilyen témával... egyszerre éreztem büszkének magam, és olyan furcsán, először merült fel bennem, hogy talán majd komolytalannak találnak és nem tudom megállni a helyem, aztán elhessegettem a gondolatot.
És alaptalannak bizonyult az aggodalmam: mindenki teljesen rendes és érdeklődő volt, bár azért érződött, hogy már órák óta ülnek szünet nélkül ugyanabban a levegőtlen szobában :)

Egyszerre akartam otthon lenni már a végén és maradni, az eredményhirdetés után mindenki meghatódott volt (mi lesz még az oklevél/diplomaátadón!) és az a pár szó, amit váltottunk a tanszékvezetővel, elgondolkodtatott: arra biztatott, hogy ha úgy érzem, keressek fel egy szakfolyóiratot a témámmal, ki tudja, lenne rá kereslet, és akár a későbbiekben lehetne még ebben a témában, vagy ezt kiegészítve kutatásokat folytatni.
Tudjátok, nagyon megmaradt bennem ez a gondolat, hamarosan rá is írok a Tanárnőre, hogy ennek mi a menete, ki tudja, mi lehet még belőle.

Borzasztó fáradt voltam az utóbbi napokban, szóval most már értitek, ezért nem voltak rendesebb posztok, csak így ímmel-ámmal, örülök, hogy végre lélegzethez jutottam... és még mindig nem tudom elhinni.
Végre van időm rendet rakni - magamban és a házban egyaránt, mindenre, amit eddig félretettem, szusszanni egyet - oké, a talár bérlése, a meghívók beszerzése, és az oktatóknak szánt ajándékok hátra vannak, de az már elenyésző. 

És most hogyan tovább?

Tudjátok, azon gondolkodtam, hogy felnőtt, dolgozó emberként milyen hatással van az életemre - vagyis inkább a rólam kialakított képre ez a blog. Azon tűnődtem, hogy vajon mit gondolhat az rólam, aki ezeket a sorokat olvassa, milyen embernek talál, és mennyiben döntik pozitív vagy éppen negatív irányba a mérleg nyelvét azok a sorok, amelyeket ide bepötyögök.
Tudjátok, kistini korom óta írok valamit, bár eleinte nem kifejezetten blog formában, de igényem van az önkifejezésre ebben a formában. És a visszajelzések alapján merem azt állítani, hogy a másik, a ti - olvasói - oldalatokról is igény van rá... szóval nem, nyilván nem zárok be, nem törlöm magam minden lehetséges helyről és a többi, és a többi, bár a felvezetés tudom, kissé olyannak tűnt :)) hiszen 1., semmi olyat nem írtam le soha, amit ne mernék a valóságban, bárki - akár hivatalos szervek előtt is vállalni, 2., lényegében ugyanaz vagyok, mint három napja, vagy mint két hét múlva leszek.

Nyilván költözünk, nyilván dolgozni fogok - egyelőre még nem a szakmámban, kell egy kis levegőváltozás és tapasztalatszerzés, szünet a tanulásban - csak szünet, nem bírnám megállni, ha abba kellene hagynom, aztán ahogy alakul.

Viszont ami biztos:
1., felveszem a kapcsolatot egy szakfolyóirattal,
2., videodokumentációt készítek a szakdolgozatom témájáról,
3., egy hosszabb, nagyobb projektbe kezdek, ami záros határidőn belül a polcokra kerül terveim szerint. (Erről heteken belül részletesebben beszámolok majd, szerintem tetszeni fog.)


Szóval itt vagyok, itt leszek, akinek meg tartozok bármivel - üzenet, poszt, tiszteletpéldány, akármi, attól szíves elnézést kérek, a következő pár napban mindent elintézek. :)


7 megjegyzés:

  1. Nagyon drukkolok neked, hogy minden jól menjen tovább a maga útján :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már nem aggódok, ezen izgultam nagyon, a többi meg már jön magától :) De aranyos vagy :)

      Törlés
  2. Gratula!^^
    Sok sikert a továbbiakban is! :D

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok, szép munka! :) Én még csak az érettségin vagyok túl de hasonló érzések keringtek bennem is; a nosztalgia, az hogy minden ismerős, a sok tétel meg jegyzet.

    No meg az, hogy milyen más hangulata van annak mikor egy jelentős vizsgának kell "megadni a módját", és azért kell csinosan felöltözni, összehasonlítva a kikényszerített iskolai ünnepségekkel :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszagondolva, majdnem ugyanolyan, mint érettségi után, csak itt jobban összekovácsolódtunk, hiszen nappalisok voltunk összesen öten... de a többi azt hiszem, ugyanaz. Remélem, neked is jók lettek az eredményeid :)

      Mondjuk nem sokat jártam be középsuliba, így nem sok évnyitón/évzárón voltam, de hú... hát igen, nem mindegy, hogy muszájból veszi-e fel az ember. Én régebben kifejezetten nem szerettem, viszont itt csinosnak éreztem magam, pedig korábban nemigen volt alkalmam kosztümöt viselni. ^^ Azt hittem, furcsa lesz, de nem volt az.

      Törlés
  4. Először is, még egyszer gratulálok :)
    Ha egyszer ide jutok, én is sokat fogok azon töprengeni, hogy mit is vegyek fel... Te jól döntöttél, csini voltál :)
    A beszélés egy olyan nehéz dolog... egy éve úgy dolgozok emberekkel, hogy nagyon sokat kell beszéljek.. eddig többé-kevésbé írásban tudtam magam kifejezni, most ez egyre kevésbé megy, jobb vagyok beszédbe. Azokon, akik már évtizedek óta csinálják ezt a felnőttképzést, látom, hogy sokszor még ők sem tudják a megfelelően lezárni vagy megnyitni a témát, de úgysem a felvezetés vagy a zárás a lényeg, hanem a mondanó, ami mégiscsak a "tárgy"-ban van :))

    Az általad bepötyögött sorok nagyon is intelligens sorok, és ez ritka. A szubkultúra mellett meg tudtál maradni önmagad, és ez nagyon fontos. Én mindigis szerettem idejönni, csak hol volt időm kommentálni, hol nem, de eltűnésem alatt is figyeltelek. Szerintem van valami a személyiségedben, amit nem nagyon lehet megmagyarázni.. valami különleges. Továbbá nagyon kedves, jó lelkű, segítőkész vagy, és ez is nagyon fontos. Egy céltudatos lány, és akármi is lesz a projekt végterméke, biztos, hogy jó lesz - de azért várom az infokat :D Én azt szeretem még benned nagyon, hogy nyitott vagy. Sokan csak a saját világukban, stílusukban, stb. szeretnek gondolkozni, "mászkálni", te nem, és ezt nagyon szerettem benned mindigis. Nem is kell abbahagyd a blogolást, szerintem jó páran háborognának... tessék most pihenni, örömködni, aztán várunk! :)

    VálaszTörlés