2014. március 12., szerda

Életjel

Mivel a héten gyakorlaton vagyok, a hétvégén koncert, ráadásul valahogy elért az ihlet a és csak varázslatos módon szinte csak úgy maguktól teremnek a papírra a szakdolgozatom sorai /a kérdőívet egy hét múlva zárom!/,  így előreláthatólag nemigen leszek túlontúl aktív (avagy nem várható néhány képes posztnál komolyabb bejegyzés a héten, elnézést kérek érte mindenkitől). Viszont mivel meglepően sok kattintás érkezett a bőrfehérítő krémes tesztes bejegyzésre (és sikerült kétfélét beszereznem, nem, nem ezek közül), így jövő héten mindenféleképpen az lesz az első fotókkal, meg minden, ahogy kell :) Ráadásul az efféle holmikból is megnőtt a kínálat, szóval a későbbiekben várható még a linkelt bejegyzéssel megegyező jellegű, nem-saját teszt is.
Ó, majd' elfelejtettem, bár a blognak nem fő profilja ugyan, de szeretnék egy hosszabb, részletesebb bejegyzést írni a különböző viszonylag népszerű szubkultúrák kialakulásáról és társadalmi megítéléséről, jelenlegi helyzetéről (itt nem kell semmi ördöngősségre gondolni,a punkokra, rockerekre, metálosokra, skinhead-ekre, modokra, és a többiekről van szó), szerintem igencsak hasznos lenne, mert úgy veszem észre, hogy sajnos sajnos sokan a saját stílusukkal/szubkultúrájukkal sincsenek tisztában. (A helyzet, hogy a szakdolis szakirodalom tele van jobbnál jobb ilyen témákkal, csak hát sajnos abba nagyon kis részben tudom csak felhasználni, és mivel ezekhez a tanulmányokhoz valamiért úgy érzem, nem jutnak hozzá annyian, amennyi ideális volna, és kár lenne felhasználatlanul hagyni, áldozatul a felejtésnek.) Mit szóltok?

from Get Out Of There Cat

Addig is, egy kis francia coldwave mindenkinek :)


Trisomie 21 - The Last Song

3 megjegyzés:

  1. Ez a különböző szubkultúrák bemutatása nekem nagyon tetszik, már várom ^^! Hajrá, hajrá, kitartást!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamiért sejtettem, hogy téged érdekelni fog :)) Jegyzetelek is ezerrel :) Köszönöm, hála az égnek túléltem mindent :D

      Törlés
    2. Hát, igen, picit ilyen szubkultúra-mániás vagyok ^^ ...

      Törlés