2014. január 19., vasárnap

Promóció: Mágika kreatív, Kaposvár

Az év első napjai álmoskás lézengéssel teltek, tudjátok, amikor úgy nincs kedve semmihez az embernek, csak van és relaxál, mégsem érzi úgy, hogy elpazarolná a szünidejét. 
Jó ideje nem jártam a kedvenc kreatív-boltomban (sőt, a másik előtt vagy fél éve még csak nem is mentem el), valahogy véletlenül pont a Mágikás utcán mentünk végig, és hát január harmadikán joggal mondható, hogy menjünk már be, hiszen idén még nem is voltunk, haha :) Kicsit átalakították, de az eladó lány ugyanolyan kedves és barátságos volt, mint előtte, szóval a hangulat tök jó volt.
Na, amiről írni akartam tulajdonképpen, ami eddig nem volt: minden vásárló kap egy ilyen kis (felső kép, jobb sarok) ajándékkártyát, amibe minden vásárlás összege belekerül, és megvan, hogy minden adott számú vásárlás után kap az ember egy kis (a vásárlások értékével arányos) ajándékot, illetve ha jól emlékszem, mintha valamilyen sorsolásról vagy utalványról is lett volna szó. (Na jó, ez nem volt annyira informatív, de a dolog lényege, hogy megéri minden hónapban benézni, és ha mással nem is legalább egy pár kis aprósággal távozni. Tényleg, ezer éve én sem csináltam semmi extrát, csak gyűlik a sok jó, na majd... És nem, nem fizetnek nekem ezért semmit, tényleg nagyon szeretem ezt a kis boltot :) )

Az üzlet elérhetősége: 7400 Kaposvár,  Dózsa György u. 24, Facebook




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése