2014. július 29., kedd

Én és a zenéim, avagy tíz év dallamai egy bejegyzésben

Nehéz vállalkozás lenne ténylegesen tíz év összes zeneszámát felsorakoztatni, viszont ha csak a valamiért fontosabbakat szedem össze, még így is elég komplex kis képet ad, hogy hogyan volt, hogyan változott és mi felé tendál. Egyrészt komolyabb személyes érzelmek, érzések jöttek elő, míg ezen gondolkodtam - mondhatni nosztalgiáztam, na -, viszont le merem fogadni, hogy páran magatokra ismertek és/vagy olyan bandák, dolgok is előjönnek, amit kár lenne kihagyni, és esetleg még valahogy nem sikerült belefutni másutt.... szóval lássunk is neki. 

Azt tudni kell, hogy a szüleim nem voltak éppen a legkeményebb rockerek, de még ilyen alteros-hippi-akármicsodák sem, szerintem anyum mondhatni átlagosnak számíthatott zenei ízlés terén (akkoriban azért a pop-vonulat talán annyira az nem volt hallgathatatlan mint manapság), tehát ilyen Dolly Roll, Apostol, Neoton Família, Zámbó Jimmy és a legkülönfélébb báli zenék keveréket tessék elképzelni, apumra meg inkább ilyen rock-szerűbb elvont valami volt jellemző - és még talán a mai napig is, mint a Deep Purple, a Kraftwerk meg még az isten tudja mi. (Tulajdonképpen azt hiszem, esedékes lesz egy hosszabb ilyen témájú beszélgetés velük, hiszen hiába gondolkodok, nem igazán tudok mást felidézni. De azért nagyjából visszaadja a háttér egy részét.)

2002-ig: kistiniként megtalálni, ami tetszik...
 
(Cyberaktif, Cat Rapes Dog, Frontline Assembly, Front 242, Nitzer Ebb, Deathline International, Die Krupps, Crystal, Zanzibar, Ákos)

Az fix, hogy a legnagyobb hatást azok az aputól "elcsent" magnókazetták tették rám, amik még igen fiatalon, ilyen hatodikas-hetedikes koromban kerültek hozzám - és máig is féltve őrzöm, mint jelképes és valódi kincset, hiszen ha ezek nem lettek volna, talán sosem alakul ilyenné a zenei ízlésem. A szalagokon többnyire '95-ös felvételek voltak, illetve volt egy eredeti is közöttük, többnyire olyan előadóktól, mint a  Frontline Assembly, Front 242, Nitzer Ebb, Deathline International, Die Krupps - ez utóbbi a mai napig ledönthetetlen kedvenc, egyiket sem tudtam megunni a több, mint tíz év alatt. Imádtam őket. Rongyosra hallgattam őket, és akkor még nem mondtam semmit. 

Tudjátok, annak idején (2000-2004 között) nem volt igazán egyszerű új zenéhez jutni, volt ugye rádió, ahol éjjel-nappal mentek az akkori hazai "sztárok", mint a Crystal, a Zanzibár, a Groovehouse meg a többiek, a szerencsésebbek a zeneadókból gyűjtögethették össze az érdekesebb bandákat, az internet pedig... nos nem igazán volt ennyire elterjedt szépen fogalmazva, tehát a kevésbé tehetősek (jelen esetben értsd: zenetévé nuku) abból éltek ilyen téren, amihez jutottak. 
Utólag visszagondolva kicsit vicces, de akkoriban éppen olyan nagy szám volt (jó és rossz értelemben egyaránt) Britney Spears, Jennifer Lopez, Justin Timberlake, meg a többi, lassan jócskán kiöregedettnek számító alak, mint manapság az olyan sokak által szenvedélyesen gyűlölt/szeretett figurák, mint Miley Cyrus vagy Justin Bieber (többet nem is tudok hirtelen felsorolni, mert nemes egyszerűséggel nem ismerem a mai palettát. Ja, és ha valaki Justint mond, értelemszerűen akaratlanul is a Timberlake ugrik be, hát öreg vagyok már, na ez van, haha.)
Na hát nyilvánvalóan ők nem igazán tetszettek, de médium híján nehezen találtam - a kazettákon kívüli - hallgatnivalóra, így kénytelen-kelletlen olyanokat részesítettem előnyben, mint a korábban említett Zanzibár (mert az kemény, lol), vagy a Crystal (mert milyen jó, hogy érdekes hangszereket is használnak).

2003-2005 - a zene sötét(edő) oldala

(Christian Death, Element Eighty, Evanescence, Lordi, Nightwish, The Rasmus, The Sisters of Mercy,  Within Temptation)
A nagy váltás akkor történt, amikor 2003 nyarán (?) belefutottam a Nightwish Nemo klipjébe egy Balatonon töltött héten. Most képzeljétek el, ahogy a kb. 13 éves dagi, otromba, kövér inkább kisfiú-mint kislány-forma roppant előnytelen kinézető egyén (azaz 'én') éppen hogy csak nem szájtátva mered a tévére, hogy "istenem-istenem-istenem, ilyen is létezik!" :D Jó, utólag ez borzasztóan vicces, de akkor nagyon nagy dolog volt. Utána törvényszerűen beleszaladtam az akkor nagyon menő Evanescence Bring me to life klipjébe is, és akkor szégyenteljesen bevallom, még a The Rasmustól is volt egy lemezem. (Nem tudom elmondani, mennyire szégyellem ezt az időszakomat, és nem, nagyon nem a Nightwish miatt. Ez az egész Evanescence-Rasmus dolog olyan... bah. Igazából nem tudom, de kiráz a hideg, ha erre gondolok. Olyan... méltatlan vagy nem is tudom.) Viszont mentségemre váljon, hogy akkor találtam meg a The Sisters of Mercy-t, ami igazi kedvencemmé vált, illetve akkor találkoztam a Christian Death-tel is, illetve picit később életem első (128 megabájtos, haha) pendrájvjával és szintén ekkora memóriával büszkélkedő mp3-lejátszójával lassacskán több, értelmesebb zenét is sikerült összeszednem. (Vagyis amit akkoriban annak hittem, mint mondjuk a Within Temptation. tudom, jesszus meg minden.) Közben azért volt vegyesen mindenféle tényleg jó, értelmesebb "töltelék" zene, mint a Lordi, a felejthetetlen Hardrock Hallelujával, a Theatre of Tragedy, a maga elektronikusabb számaival. Tulajdonképpen utólag visszanézve úgy érzem, ebben az időszakban rosszabbnál rosszabbak voltak ezek az előadók, akiket akkor olyan szívesen hallgattam és nem értem, hogyan szerethettem őket annyira, sőt, néha már-már úgy érzem, mostanában direkt kerülöm őket, mert egyszerűen frusztráló és rossz érzés újra elővenni őket. Kíváncsi vagyok, hogy vajon miért: rossz emlékek fűznek hozzá vajon tudat alatt, vagy tényleg ilyen sokat változtam volna? (Is-is, gondolom.)

2006-2009 - átvezetés

(Nightingale, Timeless Miracle, Cage, Mistic Circle, VNV Nation, Deine Lakaien, The Crüxshadows, Clan of Xymox, P Box, Akela, Pokolgép, Ossian, Iron Maiden, Morpheus, Fekete Sereg)

A középiskolából egy évet halasztva némileg más emberként születtem újjá, ritkábban vettem elő a korábban olyan hőn szeretett szörnyű zenéket, de nem, ne örüljetek, nem kerültem közelebb se a darkwave-hez, se a goth rockhoz, viszont vegyesen hallgattam gothic metált, meg mindenféle depresszív szutykot, felfedeztem a Timeless Miracle-t és a Cage-t, a Mistic Circle-t, viszont abszolút pozitív fejlődésként tudom elkönyvelni, hogy igencsak ráharaptam Vaddi zenéire (aki a szívem mélyén még most is Louise), ez alatt természetesen a futurepopot értem meg szépen lassan mindent, amit nála találtam, így kúszott be a zenéim közé a a VNV Nation, Deine Lakaien, a Crüxshadows, a Clan of Xymox, amik úgy érzem, valamiképp megváltoztatták az életem. (Arról nem is beszélve, hogy azóta is - így ekkora távlatnál azért már meg tudom ítélni - milyen jó hatást tett a személyiségfejlődésemre, pedig még sosem találkoztunk.)


2008-ban költöztem el otthonról, illetve emiatt onnantól kezdve van internetem (ami eleinte olyan korlátolt és lassú volt, hogy egy körülbelül másfél órás film online megnézése 128 kbit/sec-ra csökkentette a sebességet, ami egy 5 perces videoklipnél kb 10 perc töltődést jelent), viszont mégiscsak egyfajta esélyt jelentett a kitenkintésre.

Magyar vonatkozásban az öcsémmel felfedeztük a P. Boxot, az Akelát, a Pokolgépet, és rongyosra hallgattuk (bakelitről!) az összes, 90 előtti régi, még élvezhető Ossiant. Fejből tudtuk az összes régebbi Iron Maiden dalt. Furcsa, hogy olyan régen volt már, mintha tegnap lett volna, és mégis...

2010 -

 (Eluveitie, Éjfény, Gire, Leander, Ruslana, Scerra, Thy Catafalque + a post-punk nagyjai)
 
Kicsit cikinek érzem, hogy jelenlegi fejjel úgy érzem, hogy közel húsz évesen kezdett bennem igazi vágy támadni az igényesebb, koraibb dallamok iránt - tulajdonképpen majd' tíz évvel ezelőtt el nem tudtam képzelni, mint lehet szeretni pl. a Bauhaus zenéjén, irritálóan iszonyúnak találtam Peter Murphy és a többi, hasonló post punk-jellegű alak zenéjét - most pedig szinte ezen élek. :)
Azt hiszem, három évvel ezelőtt (ami véletlenül pont akkorra tehető, hogy összetalálkoztam a Kedvesemmel és egyre több időt kezdtünk egy együtt tölteni) valami megváltozott bennem, úgy érzem, kialakult egy olyan kép, nagy kollázs úgy mindenről,ami ugyan képlékeny a maga módján, de azért szilárd annyira, hogy egy megbízható, nagyjából komplex egészet alkosson.
Egyébként határozottan érdekes egy olyan férfival együtt élni, akivel maximum folk metált lehet hallgatni, mert nekem az ő "emós vinnyogása" nem jön be (ugyebár melodic death metált hallgat a szentem), ő pedig az én "ennek a fickónak olyan hangja van és úgy is néz ki, mintha éppen a protkójától fuldokolna"-zenémet nem szereti. Mondjuk azért itt érdekes megtalálni a közös hangot. (Nem, nincs gondom a melodeath-tel, csak mióta divatossá vált ez a kisfiús screamo-s éneklés-vinnyogás, azóta tényleg nem lehet értelmes melodeath zenekart találni.)

Ruslana úgy jön a képbe, hogy nyert egy eurovíziós fesztivált, és az öcsém folyamatosan azzal nyaggatott, és felfedeztem, hogy tényleg van egy két jó száma, kicsivel - és egy videóval -  később pedig beléestem. Hát nem mondhatnám, hogy beleillik a palettába, de szeretem.
Leander koncerten még 2011 februárjában voltunk - kb. addig szerettük amíg ki nem adta az első lemezét, végighallgattam, és úgy döntöttem, hogy na nem, ezt a fickót soha többet nem fogom hallgatni. Egy újabb mintapéldánya annak, hogy milyen az, amikor egy tehetséges valaki befut, és utána a producer/finanszírozó/akárki mondja meg, hogyan legyen átalakítva a zene. Az egyedi, érdekes dallam helyett a poppos valamire meg nem vagyok kíváncsi.
A Kátai Tamás-féle Thy Catafalque és Gire közös szerelem, gyakorlatilag évek óta megunhatatlanul hallgatjuk, a Scerra és az Éjfény pedig az elmúlt év legtöbbet hallgatott közös zenekara címet viselhetné.

2013 

...óta pedig kifejezetten a post-punk irányába húzok, szinte minimális metállal (ami a Kedves részéről adódik), de aligha hiszem, hogy le tudnék mondani bármelyik, a lenti listán előforduló, vagy ahhoz hasonló, nem-post-punk bandáról. :)

Összességében ahhoz képest, hogy milyen gyengusz módon indult, úgy érzem, egészen pozitív fejlődésen ment keresztül a zenei szeretem-listám, kíváncsi vagyok, vajon milyen irányba fog tolódni a későbbiekben, mi az, amit öt-tíz év múlva fogok majd kedvelni, és mi az, amire lemondó sóhajjal tekintek majd vissza :D

Végül, ami jelenleg leggyakrabban kerül a terítékre:

- Darkwave & futurepop és eldönthetetlen izék: Clan of Xymox, Deine Lakaien, The Crüxshadows, Sopor Aeternus,VnV Nation

- Ebm/industrial: Cat Rapes Dog, Cyberaktif, Deathline International, Die Krupps Frontline Assembly, Front 242, Nitzer Ebb
- Goth rock és batcave-féle + post-punk, coldwave : Angels of Liberty, Bauhaus, Christian Death, Joy Division, (Kitty Lectro-féle mixek) Rosetta Stone, Salvation,  Siouxsie & the Banshees, The Cure, The Chameleons, Trisomie 21, Tuxedomoon
- Magyarok: Amok, Bocs, Hogy Élünk, Bonanza Banzai, F.O.System, Lacht El Bahhtar, Mirage, Nihil, Niburta, Pornography (The Cure Tribute), Vágtázó Halottkémek, Virrasztók
- Folkos mindenféle: Eluveite, Estampie, Faun, Fferyllt, Lyriel,
- Egyéb: Ákos, Ágnes Vanilla, Depeche Mode, Gire, Éjfény, Ruslana, Scerra, Thy Catafalque

És szentül meg vagyok róla győződve, hogy a bandák fele valamiért lemaradt,no de annyi baj legyen, idővel majd pótolom, azt hiszem.

Hát valami ilyesmi. Mit szóltok (vagy ajánlotok, ami úgy beleillene a képbe)? :)


6 megjegyzés:

  1. Érdekes volt végigolvasni, bennem is megmozdultak a nosztalgia hullámai :)
    Ó, igen, a The Rasmus :D Én is hogy szerettem (égőőőőő), most meg annyira nem hallgatom, hogy a régi számokat sem vagyok hajlandó elővenni. Na meg a Tankcsapda, a Hoobastank, a Linkin Park, a HIM, meg a t.A.T.u., juj.
    Zenetéren metálban utazom, a tipikus goth zenétől eret vágok (de ezen nem fogunk összeveszni ^^). Azért van valaki aki a kezdetek óta velem van és ő Bon Jovi! <3
    Ha rajta kívü kedvenceket kéne megemlíteni, akkor Lindsey Stirling-et, Pellek-et meg a Two Steps From Hell-t tudnám csak mondani. Sokmindent meghallgatok, de a legtöbb együttestől csak néhány szám tetszik. Elég finnyás lettem. Zsémbes vénasszony leszek, már előre látom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erősen gondolkodtam rajta, hogy szépen lementem az egészet és inkább sosem teszem közzé, mert úúgy megrohantak az emlékek, meg az azzal kapcsolatos kínos tini-dolgok, meg egyáltalán, hogy ezek a zenék, emlékek valaha "én" voltam ^^' Szerintem tudod, mire gondolok. :)

      "most meg annyira nem hallgatom, hogy a régi számokat sem vagyok hajlandó elővenni" -- haha, dettó :) De nem csak a Rasmus, hanem a többi ilyen kis szoft-divat-sötét zenekarnál is ugyanez a helyzet ._.

      De miért is vesznénk össze? Te olyan vagy, én ilyen, nincs ezzel semmi gond :) Érdekes, hogy viszonylag hasonló alapból mennyire más irányba tolódtunk el.

      Lindsey nekem is megvolt, orrba-szájba hallgattuk talán egy fél évvel ezelőtt (?) viszont a másik kettőt nem ismerem, utánuk is nézek.

      Fogjuk fel úgy, hogy ez nem finnyásság, csak "az ízlésünk finomodott" (legalábbis a Párommal, ha szó esik erről, valahogy ilyen következtetésre jutunk végül).

      Hát hallod, öregszünk...
      :D

      Törlés
    2. Majd ne lepődj meg, mert a Two Steps From Hell orchestra zenekar, vagy nem tudom, hogy mondjam, mindenesetre nem metál :D
      Pellek-nek meg a hangjába vagyok totálisan szerelmes, mert olyan... hang... márpedig... nincs... :D

      Törlés
  2. Az Evanescencet, Within Temptationt és Nightwisht olvasva azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. :)
    Én is ezekkel kezdtem (mint még jó páran), na meg Adrian von Ziegler, és persze Trillium, de ezek már nem annyira ismertek.
    A gothic rockról nekem is sokáig ez volt a véleményem, és mosolyogtam azon, amit írtál a Bauhausról :)) Én is nem olyan rég kezdtem el hallgatni goth rockot, bár még mindig a régi szép időkre visszagondolva meghallgatom tőlük a kedvenc számaimat.

    VálaszTörlés
  3. Én is imádom az Angels of liberty-t

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó cikk lett, kedvenc zenekarom a Nightwish.

    VálaszTörlés