2013. december 19., csütörtök

Személyes bejegyzés: Változni és változtatni

Régóta mocorognak bennem ezek a gondolatok, csak nem akartam energiát beleölni abba, hogy leírom, hiszen így a gyakorlat - utolsó iskolai hetek - vizsgaidőszak triumvirátus időszaka alatt azért mondhatni nem ezt tartottam a legfontosabbnak, de azért csak időről időre eszembe jutott. És ami fő, érdekel a Ti véleményetek is, szóval ha van, és hát ilyen témában kinek ne lenne? - kérlek, ne légy rest legalább egy-két mondatot odapötyögni.

Nos akkor döntöttem úgy, hogy megírom a véleményem, amikor reggel megláttam Facebookon megláttam egy lány bejegyzését, miszerint "100 like után felvagdossa a karját, mert neki már úgy is mindegy". Vegyes érzelmekkel viszonyulok a téma irányába, viszont igazából nem csak ez kavart fel, hanem annak a reakciója, aki megosztotta és a töménytelen hozzászólóké, ami körülbelül annyi volt, hogy "vágja inkább a nyakát, az hatásosabb", "ha már kihűlt még elvinném egy menetre", stb. (Tinikről és fiatal felnőttekről van most egyébként szó, 13-20 éves korosztály, olyanokról is, akiről konkrétan tudom, hogy szintén nem idegen tőlük a self-harming, szóval...)
Azt nem értem igazán, hogy némileg ismerem szinte mindegyik hozzászólót, akinek a neve feltűnt a bejegyzés alatt, és tudom róluk, hogy ők mind-mind kikérik maguknak, hiszen állításuk szerint senki ne fikázza őket, mert senki nem ismeri őket, nincs joguk ítélkezni, mert ők aztán nem mennek az árral, egyediek, meg ők a fekete bárányok, milyen dolog már, hogy a kinézetük alapján ítélik meg őket, bla-bla-bla.
Tudom, teljesen átérzem, hogy ez a korszak erről szól, viszont azt nem, hogy miért csak egy irányban működik a dolog: elvárt az, hogy vele mindenki legyen rendes, de ő közben a halálba küldene egy teljesen idegent, mert neki nem tetszően viselkedik. (Félreértés ne essék, egyáltalán nem támogatom az ilyen lájkolós-öngyilkolászós dolgokat, sőt, viszont ezt nem hiszem hogy így kellene lereagálni. Szomorú, amikor valaki ilyesmit tesz közzé, és szerintem két dolog, amit tenni lehet vele: megpróbálni segíteni (nem, nem a tetszik gomb megnyomásával), vagy figyelmen kívül hagyni, mondván, hogy aki hülye, annak úgy kell. 
De valahogy durvának tartom, hogy annyi empátia nem szorult senkibe, hogy odaírja, hogy jelentsük szerencsétlen posztját, mert ez nem normális dolog. (Én megtettem, remélem lesz valami következménye.)
Igazából ebből az egészből arra akartam kilyukadni, hogy attól, hogy valakinek az a legnagyobb problémája, hogy "jaaj, én most nem állok ám be a tömegbe mert egyedi vagyok", "meg mindenki más aki nem 'egyedi' az ostoba birka, csak én vagyok a valaki" , az egyáltalán nem lesz se jobb, se több csak azért, mert pop helyett screamo-t hallgat, vagy biccsesnek bélyegzett miniszoknya helyett szegecses övet visel. (Halkan azért megjegyezném, hát nem mindenki egyedi a saját módján? Nincs két egyforma ember, mindenki másképp, másban teljesedik ki...)

(És akkor abba most bele sem mennék, hogy olyan véleményt is olvastam, hogy cybebullying mint olyan, nem is létezik, mert akit zaklatnak, bántanak interneten keresztül, és ő magára is veszi, az megérdemli, hogy meghaljon, miért nem nevelték a szülei jobban, miért nem magabiztosabb és nem tesz magasról mások véleményére, stb.. Lásd pl. az Amanda Todd-esetet. Amikor ilyen történik, utána mindenki hogy kiáll szerencsétlen áldozat mellett, előtte meg megy a nagy röhögés és szidás. A fenébe is, torkig vagyok az emberi ostobasággal!)

Attól hogy valaki más, másképp gondolkodik, meri vállalni magát, nonkonformista, stb., még nem feltétlenül több/jobb/értékesebb, mint mások.

A birka csak birka marad, mindegy, hogy fekete vagy fehér..
forrás.
Nem teljesen értem ezt az "elkorcsosult társadalom" problémát sem főleg abban a kontextusban, amíg csak arról szól az egész, hogy otthon ülök a webkamera előtt és arról papolok, hogy "milyen szar minden", meg hogy így az átlagember, úgy a politikusok, sosem lehetünk szabadok, stb. Ha valakinek ez nem tetszik, miért nem tesz valamit ellene? biztosan idealista vagyok valamilyen szinten, de én úgy gondolom, hogy a társadalom is csak kis emberekből, egyénekből épül fel, és a viselkedésminta sokszor úgy terjed, mint valami vírus, akkor miért ne lenne értelme egyéni szinten belevágni? Másokat úgysem tudunk megváltoztatni, ha mi magunk nem vagyunk benne hitelesek. (Pl. ha én nem vagyok udvarias, bunkó vagyok, miért feltételezzem, hogy majd más nem fog ugyanígy udvariatlanul, bunkón közeledni? Hát nem logikus?)

Zavarnak a társadalom szabályai? Szerintem - most mint a goth szubkultúra tagja mondom -, elég rugalmasak, hiszen engedi, hogy kitermelődjenek és létezzenek a magunkfajták, tehát tulajdonképpen viszonylag nincs okunk panaszra, tök logikus: tanulni, művelődni kell (és az a jó, hogy ha nem külső kényszer miatt, hanem belülről jövő igényből fakad), dolgozni azért, hogy pénzt keressünk, vagy dolgozni saját magunk a földeken, és megtermelni a napi betevőt, beszerezni egy-két napkollektort, kutat építeni, egyebek, ha nem tetszik a fogyasztó társadalom. Hiszen nem kötelező. (Ezt a pénz rossz dolgot sem igazán tudom hova tenni, hiszen egy darab papír nem tehet semmiről: az emberi kapzsiság és hatalomvágy annál inkább, ha már mindenképpen hibáztatni szeretnénk valamit. A pénz egy tök jó csereeszköz arra az esetre, hogy a nyolc ledolgozott órámat én magam dönthessem el, mire akarom beváltani: kajára, technikai kütyüre, vagy valamilyen szolgáltatásra. Nem látja át a helyzetet az, aki egy nyomtatott mintás papírt okol.)

És ha már pénz, miért törvényszerű, hogy aki gazdag szülők gyermeke az egyből "elkényeztetett  ribanc" legyen, aki viszont kevésbé tehetős, az egyből "sokat tud az életről, mert annyi mindenen kellett keresztülmennie"? Nyilván minden embernek a saját problémába, gondja-baja a legnagyobb, a legfontosabb, nem igazán lehet ezt így összehasonlítani. Kicsit nem ártana kiszakadni a saját korlátaink közül, és körülnézni, hogy senkinek sem fenékig tejfel az élete, hiába esne jól azt mondani, hogy "mert bezzeg ő...".

Az utóbbi időpontban foglalkoztat az a kérdés is, hogy miért választanak - az előző két bekezdésben említett fiatalok - olyan példaképet maguknak, amilyeneket. Néha kiakasztóan durva, halállal, erőszakkal kapcsolatos dolgokat olvasok olyan emberektől, akikről konkrétan tudom, hogy több ezer fiatal követi minden válaszukat, és mintegy megfelelni vágyva igyekeznek hozzá hasonulni, nem is gondolva arra, hogy - mivel az interneten nyilvánvalóan nem látjuk egymást teljes egészében, még a való életben is ritka - vajon csak egy pózért, egy megjátszott alakért (alakításért?) vannak annyira oda? Rossz nézni, hogy sokan nagyon-nagyon durva dolgok felett képesek szemet hunyni és imádni valakit, aki... akinek jó beszélőkéje van, és esetleg - de nem feltétlenül - humoros. (Sokáig gondolkodtam, hogy milyen pozitív jelzőt tudnák ide szúrni, de maximum annyi jutott az eszembe, hogy "ki meri mondani amit gondol" - de mi azt honnan tudjuk, hogy tényleg úgy gondolja-e vagy csak egy jól megkomponált alkotás az egész? A malteros-vödrös segédmunkás füttyentése legalább tényleg őszinte. Na jó, ez kicsit erős volt, tudom, de na.)

Igen, tudom, írtam hasonló dolgokról korábban, de mivel újra és újra előjön, foglalkoztat (hiába törlöm folyamatosan az ilyen alakokat, mondhatni struccpolitikát folytatva), ezért muszáj kiírnom magamból, talán elérek vele valamit. Nem szándékozok belenyúlni senkinek az életébe, lelkivilágába (éppen ezért nem is írtam neveket), de őszintén szólva, aggódom. Vajon jó lehet gyűlölködve leélni egy életet?


6 megjegyzés:

  1. Hát igen ... vannak olyan dolgok amik előtt én is csak csodálkozva állok... Az egyik ilyen a cyberbulling, ami szerintem teljesen olyan, mintha valakit az iskolában terrorizálnának, a másik pedig az egyre inkább terjedő "gyűlölöm az embereket" hozzáállás, amit egyszerűen nem tudok hová tenni. Egyszerűen divattá vált, annyi helyen találkozom vele neten, hogy kezdem azt gondolni, hogy szinte már kötelező gyűlölni a másikat (ok nélkül).

    Nem akarok heartless-nek tűnni, de aki "reklámozza" a vagdosást, az általában feltűnési viszketettségből teszi. Amikor gimis voltam, volt egy osztálytársnőm, aki nagy emo volt, és ő "vagdosta" magát - gombostűvel ... Persze ezt nagyjából mindenkinek elmondta. Akinek valós lelki gondjai vezetnek a vagdosáshoz, az eltitkolja. Én csuklószorítót húztam olyankor, soha senki nem is sejtette, egyedül az akkori barátom tudta...

    Az empátia és az embertársaink iránti szeretet teljesen kihalóban van. A szomorú az, hogy ugye szociálpedagógusként végeztem, és a kb. 65 szaktársamból jó, ha 30-ban megvoltak ezek - pedig a szakma megköveteli, hogy benned legyenek. A vicc az, hogy olyanok kaptak már állást, akikben még a legapróbb cseppjük sincs benne... Borzalmas, szomorú, elkeserítő. Mást nem tudok rá mondani :( ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A feltűnési viszketegséges vagdosás is nagy bajt rejt valahol szerintem, hiszen (nem védeni akarom azokat, akik ilyet csinálnak), de azért ahhoz is el kell jutni egy szintre, hogy az ember ilyen eszközöket ragadjon meg csak azért, hogy felkeltse mások figyelmét... tehát szvsz a maga módján éppen olyan komoly, mintha szuicid jellegű szándékkal tenné ezt valaki. Tisztában vagyok ezzel az eltitkolásos dologgal, de itt nem is feltétlenül ezen volt a hangsúly.

      Kicsit úgy veszem észre, hogy egyre kevesebb, aki nem muszájból tanul ezt vagy azt... Bele sem merek gondolni, hogy pl. ha egy csecsemőgondozó/óvodapedagógus kerül ilyen negatív, nihilisztikus, agresszív ön- és emberutáló világszemlélettel kisgyerekek közé, az milyen hatással lesz az apróságokra.

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Egy dokumentumfilmhez keresünk szereplőket, aminek a falcolás a témája. A film annak a nyomába ered, hogy miért csinálja, aki csinálja és mit mond róla. Mik lehetnek ennek az okai, feltételei, aki abbahagyja, hogyan – miért hagyja abba.
    Lehet arc nélkül is szerepelni, akinek erről bármi mondanivalója van.
    Csak nagykorúak jelentkezését várjuk, és elsősorban olyanok történetét keressük, akik nem, vagy nem csak kamaszkorukban csinálták.
    Erre az email címre lehet írni: zsofia@campfilm.eu
    A film az HBO finanszírozásában készül, a Campfilm Kft. gyártja. (www.campfilm.eu)
    A film linkje: http://www.campfilm.eu/produkciok.php?kat=dokumentumfilm&pid=71
    Mindenkinek köszönjük, aki jelentkezik, érdeklődik!
    Üdv,
    Zsófi

    VálaszTörlés
  3. Az "elkorcsosult társadalom" """ellenségei""" igazából egészen egyszerűen működnek: fájna beismerni, hogy hibáztak, például, ahogy mondod, bunkón közelítenek másokhoz, ezért hitetik el magukkal (és a szűkebb körükkel), hogy az egész társadalom ellenük van. Ráadásul járulékos haszonként jön az érzés, hogy akit ennyien utálnak, az biztosan fontos ember, ezért később már meg sem próbálják helyrehozni a dolgokat, hanem direkt rájátszanak, hogy "benne maradjanak a szerepben". (Wiki is ír róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Elh%C3%A1r%C3%ADt%C3%B3_mechanizmus#Le.C3.A9rt.C3.A9kel.C3.A9s)
    A szörnyű az, hogy ez nem jellemhiba, és nem tudatos folyamat, hanem egy reflex, bárki, a legintelligensebb ember is képes így reagálni bizonyos dolgokra - az már más kérdés, hogy az intelligensek általában tudják, hogy ne osszák az észt hirtelen felindulásból, és hogy dühből ritkán születik helytálló vélemény.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes ebből a szemszögből végiggondolni, van benne igazság. Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem/velünk.

      Törlés
  4. Itt a probléma, hogy az emberek nem veszik észre, mekkora károkat okoznak pusztán azzal, hogy képtelenek rendesen kezelni olyan hétköznapi dolgokat, amik már majdnem mindenkinek megadatnak. Sokáig marhára zavart, hogy a goth szubkultúra felhígult, és hirtelen divat lett kirekesztettnek lenni - én az voltam, marhára dühös voltam ezekre az emberekre, mert annak idején ők okoztak mérhetetlen fájdalmat nekem, meg sok barátomnak a kirekesztéssel. A pszichológiai problémák meg más tészta. Egyrészt maga a poszt tényleg segítségért kiált, másrészt a cyberbullying az ennyire nem okos emberekre azonnal ráomlik, ahelyett, hogy szakavatott segítséget kapna. Azonban van egy különösebb jelenség, ami tényleg sok nekem: a self-diagnosis. Mindenki marhára speciális hópehely akar lenni, ezért képesek bemesélni maguknak mentális betegséget. Na ezt nem. És itt álljunk meg: azokról beszélek, akik bunkók, kirekesztőek voltak, most pedig azt hiszik, figyelmet kaphatnak, ha eladják magukat, mint ártatlan, bántott kis virágszálak. Ezért pedig képesek azzal tetszelegni, hogy "tök depis vagyok :'(" miközben ötletük sincs, milyen, amikor egy depressziós embernek eljön a mélypont. Vagy, amikor valakinek személyiségzavara van, csak nekik valami távoli, és rideg dolog, ami vonzóvá teszi azokat az embereket, akik irtózatosan harcolnak nap, mint nap. És nem önsajnálatból, hanem, mert nem tudják megfizetni a pszichológust/pszichiátert. És bánt, hogyne bántana, mert csak a gyűlöletüket próbálják fényesre suvickolni, hogy nem tehetnek róla, pedig ó, dehogynem. Sajnálom, hogy ilyen háborgósra sikerült, de személyesen érintett vagyok az ilyen témában barát/volt rokon/ saját magam miatt is.

    VálaszTörlés