2012. szeptember 10., hétfő

Zöld haj(-baj)

Tegnap este elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy most-vagy-soha módon nekivágjak a hajfestésnek. Korábbi kevésbé kellemes tapasztalatom miatt volt ugyan bennem egy kis félsz, de gondoltam, a csak pozitív vélemények miatt, amit a fórumokon olvastam, hogy ebből nem lehet baj.

Úgy döntöttem, hogy vagy csak a hajam alsó 10 centijét, vagy a tarkómhoz közel eső hajtincs-sort festem be, nyilván az egészet azért nem, úgy, hogy szépen látszódjon kiengedve, vagy ha fel van tűzve, de azért ne legyek olyan, mintha rám borult volna egy vödör festék.
Hajnali egykor álltam neki, hirtelen nem találtam a hajfestő ecsetet, ezért egy régi fogkefét fogtam munkába, felcsavartam a hajam nagy részét és szépen összekeentem a befestésre kijelölt területet, ahogyan azt kell. Kicsit később, amikor leöblítettem (15 perc volt az instrukció szerint, ameddig állnia kellett, én fél óráig hagytam rajta), látszott, hogy nagyon szépen befogta, ujjongtam, hogy milyen szép sötét, és mennyire jól meg fog látszani.
Aztán jött a szárítás, és rájöttem, hogy ez bizony nagyon idétlenül néz ki, de legalább a zöld csodaszép, szóval semmi baj, a Szerelmem megmondta, hogy aludjak csak szépen rá eggyet, majd reggel másképp látom a világot.
És TÉNYLEG másképp láttam! :D De nem a jó értelemben. A szép moha/üvegzöld valami rikító fűzölddé változott az éjszaka folyamán, de legalább nem fogta össze a párnát, se a nyakamat.
Kb. ILYENből lett ILYEN.
Se az öcsém, se apám nem szólt semmit, csak egy ismerős jegyezte meg finoman, hogy "látom, füveztél" :D Hát kissé tényleg olyan, mintha egy marék fű került volna a hajam közé, de a jó hír, hogy állítólag 6-8 mosás után kikopik, szóval nincs vestve minden :) Addig meg próbálom megszokni, illetve nyugtatgatni magam, hogy azért csak ez is zöld, csak nem is a kedvenc zöldem... (és még én féltem, hogy túl sötét a hajam, nem elég szőke és nem fogja befogni... hah! :D A vége ahol világosabb, ott világos zöld, a töve, ahol barnásabb, ott szép mélyzöld. Hát ez van. Remélem, az oktatóimnak jobban fog tetszeni mint nekem :D)
(A képeken bocsánatot kérek a háttérben fellelhető kuplerájért, illetve megjegyzem, hogy nem vagyok rajt kisminkelve, ezért olyan a fejem, amilyen :D)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése