2012. december 11., kedd

Éjfény - Motschar (Lemezkritika)

Az elején, hogy tisztázzam, el kell mondanom, hogy ezelőtt sosem éreztem kényszert, hogy véleményt mondjak egy albumról, de most egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne írjak róla.
Alapvetően azt tartom érdekesnek, hogy mára már szinte alig hallgatok metált, inkább megmaradok a jól bevált gothrock-darkwave-futurepop szentháromságban, és mégis ennyire meg tudta magát szerettetni ez az album, pedig aztán nagyon nem illik bele az  én kis zenei repertoáromba, elgondolkodtató: az Éjfényes srácok valamit nagyon tudnak.


A látvány: a borító kellemes, tetszetősek a színei, a lemez is kifejezetten szimpatikus, jól esik ránézni.

Az Eredendőt Lord Dravek mutatta nekem, és nagyon megtetszett, találó, hogy pont ez az első szám, zúzós, a szövege különleges, megragad az ember fejében, a gitár, a refrén, tökéletes. Gyakorlatilag ez az oka annak, hogy megvettem a CD-t.
Nem nagyon hallottam eddig ehhez foghatót, sehol egy fölösleges dallam vagy uncsi és értelmetlen gitárszóló (nincs bajom a gitárszólókkal, csak az értelmetlen nyekergéssel, ami sok más helyen előfordul - de nem ezen az albumon) - és a vokál, ami valahogy teljesen szimpatikus, néhol tájszólást vélek felfedezni (amiről megkaptam, hogy nincs, de nekem akkor is gyanús). Mindenesetre különleges.

Az Emlékek fája eleinte (a szövege miatt) nem tetszett annyira, kicsit szétszórtnak tűnt a lassabb-gyorsabb ritmusok váltakozása miatt, viszont második hallgatás után összeállt. Valahogy elég depresszív, pedig az album számai között előfordulnak sötétebb, komorabb motívumok is. Befejezetlennek érzem, de így tűnik tökéletesnek, különös, sajgó érzést hagy maga után.

Voltál-e minden? Az egyik kedvencem az albumról, könnyedebb, lírikusabb, a vége különlegesen jó, tetszik. Gyakorlatilag képes lennék órákig hallgatni minden probléma nélkül.

Dühödt, erőteljes, pörgős zene, fülbemászó refrén - ez jellemzi leginkább a  Simulékonyt. Az Eredendő mellett ezt érzem a másik meghatározó számnak, tehát ha valaki azt kérdezné tőlem ez alapján az album alapján, milyen az az Éjfény-feeling, ezzel lehetne leginkább leírni.

Pár helyen olvastam, hogy a Szép, új világot tartják a leggyengébb dalnak, és valamilyen szinten sajnos egyet kell, hogy értsek, pedig alapvetően nincs vele baj. Néhol már-már punkos ritmusú. Ami merész volt, az a  majdhogynem szavalás-szerű idézet a végén, ami kissé "kettévágja" a számot, ami nekem (már) bejön, viszont eleinte zavart. És pont emiatt gondolom, hogy kissé megosztó lehet: vagy nagyon tetszik, vagy nagyon nem.

Motscharba született - komor-komoly témát vesz elő, elgondolkoztató.

A fénnyel úszó igazán költői, őszintén szólva nem számítottam ehhez hasonlóra. Nagyon kellemes, mind hangzásvilágban, mind szövegileg.

A Szkülla, a Dög és a  Hangok mindenképpen tetszeni fog annak, akik szereik a keményebb, hörgősebb számokat. Így, női szemmel a Dögnek kissé gusztustalan a dalszövege, de a Szerelmem szerint ez a legjobb szám, szóval félreteszem a finnyásságomat, hiszen ezt leszámítva nincs mibe belekötnöm :) (És hát nincs is jogom, mert hát ilyen témakörben nem nagyon várhat az ember nyuszikat meg pillangókat :D)

A Szörny belül csodálatosan kezdődik, aztán jól meglep, hogy bizony nem csak férfi vokállal találkozunk, ami számomra a szám első felében nem adta meg a kellő összhatást, viszont a második fele jócskán kárpótol (főleg az utolsó fél perc). Csodálatosan fonódnak össze a hangok, a gitár pedig eszméletlen. Igazából az egész album mellett nagy érv, hogy a gitár nemcsak hogy teljesen rendben van, de mondhatni (számomra) tökéletes - dallamos, kemény, izgalmas, amilyennek lennie kell.

Az Úton sehova számomra határozottan a nagy favorit a Voltál-e minden mellett. Ütős, lendületes, a szövege brilliáns, a bökkenő csak az, hogy túl hamar véget ér :) Viszont szinte követeli, hogy újra meghallgassam az albumot.


Ami kicsit keserű szájízt hagyott bennem, hogy némelyik tracknél felmerült bennem a gondolat, hogy ezt a dallamot vagy motívumot már hallottam valahol máshol. (A Szerelmem kissé epésen megjegyezte, hogy mit akarsz, "mocsármetál", elnyeli mindennek a javát, aztán visszadja ahogy hallod. Hát nem tudom, némileg van benne valami, de nem lehet kijelenteni ezt ilyen tisztán, hiszen az album hihetetlenül változatos, és mindezek ellenére is roppant egyedi. (Kissé önellentmondásnak tűnik, de higgyétek el, így van.)

Ami még ösztönző lehet, hogy mindössze három napomba telt, amíg a MeloDeth-kedvelő Szerelmem eljutott az albummal kapcsolattal a "mi ez a szörnyűség már megint" (érezhatően nem mindig kedveli, amiket hallgatok :D) odáig, hogy "de jók ezek a számok, húzd át őket a telefonomra" :)
Az mindenképpen érdekelne - hiszen nyilvánvalóan elég profi munkáról van szó - miért nem hallottam róluk előbb, miért nem ismertebbek, miért nem híresebbek, hiszen nem egy rosszabb magyar zenekart ismerek (ha más nem, egy-egy szám erejéig) magyar metál-téren. Miért nem a tehetségek kerülnek rivaldafénybe?
Összegzésként annyit mondanék, hogy mióta megszereztem a Hammerworld mellékleteként, nem telt el olyan nap, hogy ne hallgattam volna meg - akár csak egy számot is tőlük. Engem meggyőztek arról, hogy érdemes beszerezni a korábbi lemezeiket is.

http://ejfeny.hu/
https://www.facebook.com/Ejfeny

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése