2013. október 14., hétfő

Teszt: A bőrfehérítő krémek

Számtalan olyan keresőkifejezéssel/kulcsszóval érkeztetek az oldalra, mint a bőrfehérítés, bőrfehérítés citrommal, hófehér bőr, higanyos fehérítő krém (ne!), bőrfehérítő krém, bőr fehérítése házilag, hogyan lehet a bőrt fehéríteni; ezért elgondolkodtam rajta, hogy talán újra elő kellene venni a témát. Amikor a kedvenc bioboltomban a szappanok között keresgéltem, kezembe akadt egy "májfolt és szeplőkrém" nevű kis tégely, ami a felirat szerint bőrfehérítésre alkalmas, ráadásul alig volt több, mint  egy ezres.


Nem ragaszkodom a hipóreklám-bőrhöz, viszont én is jobban kedvelem a légies, porcelános árnyalatokat, de azért a citromlénél és a szódabikarbónánál (külön-külön persze) nem használtam drasztikusabb dolgokat. (Vicces, hogy itt volt a szőlőszezon, odakint a lugas, csüngő fürtökkel, és mire rászántam magam, hogy na egye fene, akkor csináljunk valami arcpakolást belőle, édesapám se szó, se beszéd, orvul leszüretelte :D Hát majd jövőre - ha itt leszek még akkor, bár reményeim szerint nem - vagy abból a maradék pár fürtből, ami étkezési célokból bújkál a levelek között.)

Szóval visszatérve, finnyás vagyok, hogy mit kenek magamra, ezért nem vettem meg, gondoltam itthon utána nézek, pontosan mitől is fognak kifakulni azok a szeplők meg májfoltok. (Ugyan előbbi szerencsére, utóbbi sajnos nincs - veszettül szépnek, vonzónak találom a szeplős nőket - viszont vannak sajnos ilyen rejtélyes anyajegy-szerű, de nem anyajegy foltok a vállamon, gondolom a fiatalkori napozások miatt, és hát azoktól viszont nem lenne rossz megszabadulni.)

Viszonylag rég óta ismerem a Krémmánia oldalt, ami egy tök jó kis ötleten alapul: vegyünk egy rakás, rengeteg krémet, sminkterméket, tisztálkodószert, szedjük adatbázisba, szedjük össze az összetevőket, aztán hagyjuk a jónépnek, hadd "garázdálkodjon", vagyis lehet véleményt írni, pontozni (csillagozni ez esetben), tanácsot kérni, blogot olvasni, saját sminket feltölteni, meg egyebeket. (Van webshopjuk is, bár ez jelen esetben nem különösebben számít.) Ami nekem a legszimpatikusabb, hogy az összetevőknél külön színekkel jelzik, hogy melyik "natúr" vagyis nem veszélyes (zöld szín), melyik közepesen problémás (sárga), és melyikkel nem árt óvatosan bánni (piros). Mondjuk az kérdéses, hogy mi magunk mennyire értünk egyet ezekkel a "kategóriákkal", viszont többnyire azért korrektek. (Én a sokak által kissé paranoiásnak titulált Antal Vali-féle hatóanyag-keresőt szoktam használni, mert elég sokminden fent van, ráadásul ha gyanús, akkor pozitív irányban tuti nem fognak befolyásolni csak azért, hogy megvegyél valamit, hogy másoknak profitot hozz, bár ez már totál más téma.)

Lady Stella Oliva Bőrfehérítő Májfolt- és Szeplőkrém
Szóval az első, amit említettem, a tégelyes kis kenőcs ez az Oliva nevű cucc, 1200 forintért, látszólag kicsi tégely, viszont a Krémmánia tagjainak hozzászólásai alapján elég sokáig elég (ha jól emlékszem, nap 2x kell kenni).
Viszont állítólag a szeplőket, enyhe bőrfoltokat tényleg halványítja, viszont a májfoltokkal nemigen veszi fel a harcot.

Ami nekem gyanús, hogy cink-oxid van benne, ami ha jól tudom, fényvédő, vagyis nem engedi a bőrt fényhez jutni, kb. mint a naptejekbena  titán-dioxid, csak erősebb 8bár lehet hülyeséget beszélek, de erre emlékszem). Kérdéses, hogy ha valaki télen-nyáron naptejjel kenné az arcát, vajon mennyivel lenne más az eredmény. Az említett oldalon 5/3-as eredményt ért el.

Mincer Természet Ereje Tápláló Bőrfehérítő Maszk Uborka és Lime Kivonattal
A nagyon fiatalos megjelenésű, erősen natúr/bio-érzetű kis termék alapvetően szimpatikus lenne, viszont számomra kicsit ijesztő, hogy a nvável ellentétben tartalmaz magas kockázatú anyagokat is, ami "állítólag nem is veszélyes, csak a sérült bőrön". Mivel ez egy hámlasztó, kötve hiszem, hogy a legyalult elhalt hámsejtekkel véletlenül sem dörzsölődne bele a friss bőrbe... na jó, lehet ez csak az én bizalmatlanságom, de azért nem árt figyelni az ilyesmire.

Tasakos csomagolású, egy tasak kb. 5 alkalomra elég, állítólag kellemes illatú és jó állagú, viszont a hozzászólók nem számoltak be komolyabb bőrheéredésről, viszont állítólag a sebek gyógyuulását felgyorsítja, elősegíti. Árban szintén "olcsó", vagyis 2000 forint alatti kategória. 5/4 pontot kapott, viszont csak egyetlen ember pontozta.

 Fair & Lovely Daily Fairness Expert Bőrfehérítő Hidratáló Advanced Multi Vitamin
Az ígéretek szerint "Bőrfehérítő hidratáló krém, ami harcol a kisebb bőrhibák és a szem alatti karikák ellen, eltünteti a napbarnított színt és a szürkeséget, világosítja a bőrt."

Nem hangzik rosszul, az összetevői között ugyan akad egy-két kevésbé szimpatikus, de első ránézésre nem vészes. (Főleg azoknak, akik nálam kevésbé válogatósak :D) Az ára sem annyira szörnyű (főleg mivel kis területre használva sokáig elég lehet), 1500 forint, viszont nehéz beszerezni.

A két hozzászóló meglehetősen pozitívan nyilatkozott (bár nem a fehérítő hatásáról, lévén meglehetősen világos bőrűek), szerintük eltünteti a pattanások nyomait, a ráncok ellen is csatába száll, kellemes tapintású lesz utána a bőr. Ebből kifolyólag 5/5 pontot adtak neki, ami azért csak kíváncsivá tett.

Glory Holt-tengeri Bőrfehérítő Krém

A meglehetősen hagyományos kinézetű kis tubusba töltött krém szimpatikus módon nagyobb arányban tartalmaz kockázatmentesnek címkézett összetevőket, mint gyanúsakat, amitől nekem már azonnal felcsillant a szemem.

"Az egyenetlen pigmentációval rendelkező bőrtípus számára kifejezetten ajánlott. Rendkívül hatékony, finom konzisztenciájú maszk, mely felfrissíti és élénkíti a bőrt, valamint kisimítja annak egyenetlenségeit. Hatékonyan elősegíti az elszíneződések és foltok megszüntetését, egyenletes arcszínt biztosítva."

Kifejezetten pigmentfoltok elleni készítmény. Ami talán bosszantó lehet, az az ára, egy 100 ml-es adag 1990 (másutt 3300) forintba fáj , de hát reménykedjünk, hogy talán hátha létezik még olyan, hogy korrekt ár-érték arány :)
Sajnos tapasztalatokról senki nem számolt be, viszont nekem ez a legszimptikusabb az összes közül.

Baviphat Citromos Bőrfehérítő Éjszakai Krém
"Éjszakai arckrém arbutinnal és citrom kivonattal segít szabályozni a faggyútermelést és ragyogó tónust ad a bőrnek."
Ne haragudjon senki meg rám ezért a gondolatért, de amint ránéztem, az első, ami beugrott, az a bolti mű-citromlevek, meg az, hogy te jó ég, ilyet biztosan nem vennék, mert borzazstó igénytelen. Na de ne ítéljünk csomagolásról, attól, hogy a dizájner menőnek találta, én meg nagyon nem, attól még lehet jó a tartalma.
Viszont nem túl bizalomgerjesztő, hogy nem nagyon találtam róla semmit, se vásárlói véleményeket, se összetételt, se azt, hogy honnan lehetne rendelni, beszerezni, így csak említés szintjén kerül ide, hogy "ilyen is van", ráadásul a drágább, 2000 és 5000 forint közötti kategóriából.
Hát gondolom sejtitek, hogy én ha vásárolnék, szívem szerint a negyedik versenyzővel térnék haza, viszont aki kevésvbé összetéte-orientált, annak szerintem tökéletesen megfelelhet a rózsaszín-fehér tubusos harmadik bőrfehérítő is. :)

24 megjegyzés:

  1. üdv érdekel melyik krém tol lesz hó fehér bőrőm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sajnos még egyiket sem próbáltam ki, de elvileg mindegyik világosít valamennyire, szerintem sok múlik az alap bőrszínen. Szerintem ezek közül az első, de leginkább a harmadik lehet hatásos.

      Törlés
    2. A citromtól :D Az biztos fehérít. Körmöt is,bőrt is,mindent.

      Törlés
    3. És tényleg, milyen igazad van! :) Tulajdonképpen a legtermészetesebb megoldás :)

      Törlés
  2. Glory Holt-tengeri Bőrfehérítő Krém én ezt használtam, de elfogyott és váltottam a Baviphat Citromos Bőrfehérítő Éjszakai Krém , hát a Glorynál a Baviphat cucc jobb, halványította a szeplőimet (igen japán félvér létemre sajna van >.<) De ez is elfogyott, és nem tudom honnan lehetne ujra rendelni, én akkoriban koreában vettem :) sokág elég volt. :)
    Most szemezgetek a Lady Stella Oliva Bőrfehérítő Májfolt- és Szeplőkrém mel :) Remelem ez is olyan jó lessz mint a Baviphat Citromos bőrfehérítő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Jaj, hát ezt jó hallani, mert szegény Baviphat-ról tényleg nem nagyon találtam semmit, akkor ezek szerint pont ezért, mert tényleg nehezen beszerezhető...
      Remélem, a Krémmániás értékelés ellenére a Lady Stella beválik majd :)

      Törlés
    2. Hat en is nagyon remelem *-* koszi :)
      Itt egy oldal konnyen lehet hozzajutni bar most ujit a Baviphat egy kicsit :) http://bbkrem.hu/gyartok/baviphat.html lehet rendelni es 3-4 napon belul meg is jon :)

      Törlés
    3. A bőrradírjaik tök szimpatikusnak tűnnek :3 Köszi a linket, most megvárom, míg elfogy amit pár hete vettem, aztán lehet kipróbálom :)

      Törlés
  3. Baviphat Citromos Bőrfehérítő Éjszakai Krém -- bar ezt sajna pont nem lehet rendelni xD

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Nem tudom mennyire fontos számotokra a krémek összetétele, de esetleg még ez is jó lehet: http://www.meska.hu/ProductView/index/907475
    Nem tartalmaz szintetikus anyagokat, parabéneket stb. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon jó, eszembe sem jutott, hogy akár a Meskán is lehet ilyesmit találni :)

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Nagyon jó lett a cikk és csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a Baviphat termékek kislányosnak tűnő csomagolása először engem is megrémisztett és Gabihoz hasonlóan gagyinak tituláltam a márkát. Óriásit tévedtem! Fantasztikus krémeik vannak, nagyon jó illatúak, nagy tégelyekről van szó, de nem agyonparfümözöttek, egyáltalán nem olajos állagúak és csodát ugyan nem produkált a bőrrel egyik sem, a hozzá fűzött szerény reményeimet nagyon szépen beváltották. Igen, tényleg fehérít amelyik azt ígéri, de persze nem lettem 1 használat után Hófehérke. Ne tévesszen meg senkit az ázsiai kawaii-mániához igazított design!!
    (nem reklámügynök vagyok, csak egy gimis diák akit meggyőzött a tapasztalat)

    VálaszTörlés
  6. melyik krém alkalmas bőrfehérítésre?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Elvileg mind, én ezeket teszteltem:

      http://www.shadow-and-light.hu/2014/03/teszt-borfeherito-krem-es-szalicilsavas.html

      http://www.shadow-and-light.hu/2014/05/teszt-borfeherito-krem-ii-lady-stella.html

      Az általam próbáltak közül a szalicilsavas, és a Lady Stella hatékonyabb szerintem.

      Törlés
    2. én most kövirózsakrémet használok.Mikor kezd el hatni?

      Törlés
    3. Őszintén szólva szerintem abszolút bőrfüggő, hogy alapból milyen sötét a bőröd, mennyi szeplő vagy folt van rajta, mennyit használsz a krémből, milyen más krémet vagy szert használsz mellé, sajnos így látatlanban nem tudom megmondani, de csodát nem szabad várni, főleg egyik napról a másikra.
      Szerintem a kövirózsás gyengébb, de néhány hét alatt már hozott némi változást (bár én havi 1-2 alkalommal használtam a szalicilsavas oldatot is), bár nekem elég világos a bőröm, csak pár sötétebb pigmentfoltocskám volt.

      Törlés
    4. értem.És melyik krém erősebb?

      Törlés
    5. Ha kérmet szeretnél, akkor a Lady Stella Oliva Beauty, viszont "tonik" jellegű használatra kb. kéthetente a szalicilsavas oldat is nagyon jó, annak azonnal látszódik a hatása, mert leszedi az elhalt hámsejteket, szennyeződéseket, stb., csak óvatosan kell használni, mert az érzékeny bőrt bánthatja.

      Törlés
  7. Szia!A harmadik krémet hol tudnám megrendelni?Kerestem a krémmániában de nem volt raktáron:/

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok. Nagyon jó a cikk örülök, hogy ilyen krémekkel foglalkozó honlap is készült. Az a gondom, hogy nekem alapjáraton ilyen rózsaszínes-fehér bőröm van. Gyereknek hófehér volt kb tini koromig. Viszont ahogyan "öregszem", elkezdett szürkülni-sápadni és nyáron is úgy néz ki a karom meg az arcom,mint aki egész nap a nap alatt feküdt. viszont a lábaim meg fehérek maradnak, úgy, hogy rövidnadrágban vagy szoknyában vagyok...melyik krémet javasoljátok a problémámra? gondolkodtam a 3. krémen. jó ötlet vajon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem vagyok szakértő, de azt gondolom, hogy első körben érdemes lehet olyan vitaminokat szedni, amelyek kifejezetten a bőr regenerációját segítik elő (A, C, D, E), illetve figyelni rá, hogy megfelelő mennyiségű legyen a vízpótlás, ez utóbbi hiánya sajnos nagyon megmutatkozik az arcbőrön, gyanúsan hasonlóan, mint amiket felsoroltál (szürkés-sápadt szín). Ha ez nem használ (szerintem valamennyi pozitív változást kell, hogy hozzon), akkor jöhet a többi. Drukkolok! :)

      Törlés
  9. Kb.10 éve láttam egy riportfilmet a TV.-ben Román romákról szólt.
    Egy roma lány olyan fehér volt mint a hó.Mutatott egy tégelyt abban lévő kérmmel kente be magát azt mondta ez fehéritette ki.Nem derült ki a filmből mi az?Azóta sem tudom mi lehetett az a csoda krém.

    VálaszTörlés
  10. Tipp!Vegyél bőrfehéritő kérémet,tegyél bele kevés szódabikarbónát és citromlét keverd össze!Igy használd!

    VálaszTörlés